Akár több milliárd eurót is kész kártérítési igényként benyújtani a csődbe ment Air Berlin felszámolója. Ugyanis álláspontjuk szerint a mintegy 30 százalékban tulajdonos Etihad-csoport korábban elkötelezte magát a finanszírozás mellet, mégis felfüggesztette a támogatást.

Bár már régen nem működik a német cég, a felszámoló most újabb fordulatot hozhat (Fotó: AIRportal.hu)

Megvizsgálja egy esetleges kártérítési per lehetőségét a tavaly csődbe ment és leállt Air Berlin felszámolója: Lucas Flöther szóvivője az aero.de portál szerint a Süddeutsche Zeitungnak erősítette meg a hírt.

Korábban a szakember azt közölte, hogy egy ilyen eljárásba a költségek miatt csak kielégítő esélyek esetén vágnak bele. Régebben arról is szóltak hírek, hogy peren kívüli megegyezés lehet, de a szóvivő ezt cáfolta most.

Egy, de akár több milliárd euróra is rúghat az Air Berlin kártérítési igénye, arra hivatkozva, hogy az Etihad megszegte a vállalását.

Ugyanis, mint kiderült, még tavaly áprilisban a résztulajdonos Etihad egy nyilatkozatban vállalta, hogy attól számítva legalább 18 hónapon (másfél éven) át támogatja az Air Berlint. Ennek ellenére az emirátusokbeli holding elzárta a pénzcsapot, így került sor augusztusban a fizetésképtelenség bejelentésére, majd ősszel a német légitársaság leállására.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az összeg a felszámoló szóvivőjének közlése szerint attól függ, hogy az egész Air Berlin-csoport, vagy csak a légitársasági üzemet működtető vállalatrész ügyében kérnek kártérítést.

Fotó: AIRportal.hu

Mint ismert, az Etihad a globális terjeszkedése részeként 2012-ben szerzett tulajdont az Air Berlinben, majd igen nagy összegekkel támogatta, de a folyamatos átalakítás, méretcsökkenés ellenére veszteséges maradt.

Végül a felszámolás során egy nagyobb részét a Lufthansa-holding, kisebb részét az Easyjet. Az osztrák Niki leányvállalatot pedig, miután az átvételétől a Lufthansa a versenyfelügyeleti félelmek miatt elállt, az IAG-csoport helyett végül egykori alapítója, Niki Lauda vette meg (a Thomas Cook-konszernnel együttműködésben).

Hasonlóképp, az Etihad által részben megvett Alitaliánál is folyamatosak a pénzügyi gondok, de ott az olasz állam ideiglenes kölcsönének köszönhetően még működik a légitársaság. Az eladásáról egy új tulajdonosnak még zajlanak a tárgyalások, igaz, egyes hírek szerint a most vasárnap megtartott választások miatt a folyamat lelassult.

E két, szerencsétlenül alakult történet miatt maga az Etihad-holding is súlyos veszteségbe sodródott, és ezért stratégiaváltásal akar túljutni a helyzeten, bár a közlések szerint maga az Etihad Airways üzemi szinten nem teljesít rosszul.