Átformálja működését az Etihad Airways, a gazdasági nehézségekkel és az Alitalia, valamint az Air Berlin miatt súlyos veszteségbe sodródott holding vezetője már látja a kiutat. Folytatják a költségcsökkentést, új direkt járatokat kívánnak indítani, de nem akarnak egyesülni az Emirates-szel, vagy megválni a többi résztulajdonuktól.

A stratégiaváltás megvalósulását már nem érik meg a flotta A340-esei, mert azokat a 2017-es nyári menetrendi időszak végén kivonták a flottából. (Fotó: AIRportal.hu)

A régió gazdasági gyengélkedése, valamint a holding résztulajdonai, így az Alitalia és az Air Berlin súlyos helyzete és csődje miatt óriási veszteségbe sodródott az Etihad-csoport.

Azonban Peter Baumgartner vezérigazgató most a The National című emírségekbeli lapnak elmondta: megalkották az új stratégiát, e szerint újrapozícionálják az Etihad Airwayst, és folytatják a költségcsökkentő programot.

A különböző résztulajdonokat célzó „nagybevásárlást” levezénylő előző vezető, James Hogan utódja kitért arra is, hogy a holding vesztesége nem minősítheti a légitársaság, az Etihad Airways operatív működési eredményét, amely ettől független.

Az új stratégia szerint direkt járatokat indítanának, megerősítve a bázisuk, Abu-Dzabi forgalmát, de nem mondanak le a többi légitársaságról, amelyek a még a résztulajdonukban állnak, és nem tervezik, hogy egyesülnek az Emirates-szel.

Ismert, az utóbbival kapcsolatos pletyka már korábban is felmerült, de Baumgartner most közölte, hogy szó sincs ilyesmiről. Ami a résztulajdonokat illeti, az Etihad-holding birtokolja az Air Serbia csaknem felét, és jelentős részesedése van még az indiai Jet Airways-ben, a Virgin Australiában és az Air Seychelles-ben, de számos más légitársasággal code-share megállapodást is kötött.

Ugyanakkor eladták a svájci Darwin Airlines-ban meglévő részesedésüket, és mint folyamatosan beszámoltunk róla, az Air Berlint szétosztották a Lufthansa és az Easyjet között, a német cég felszámolás alatt van, emellett valószínűleg új tulajdonos(ok)hoz kerül az Alitalia is.

A flotta gerincét a 787-esek adják ezentúl (Fotó: Etihad)

Baumgartner elismerte, hogy máshová jutott a dolog a megvett cégekkel, mint azt gondolták, ezért jött el a felülvizsgálat ideje. Szólt arról is, hogy a régió gyenge gazdasága és a túlkapacitások miatt, valamint a terrorizmus okán is igazodniuk kell a piaci folyamatokhoz.

Hangsúlyozta, hogy bár részvényesi szempontból nem volt érdektelen az Alitalia- és az Air Berlin-tulajdonuk, összesen több mint ötven partnerük van, így „van élet e kettőn túl is”.

Nem terveznek új repülőgépeket vásárolni, az idei évben még alig bővülnek, a vezérigazgató szavai szerint a Boeing 787-esek alkotják továbbra is a flotta gerincét.

Azt is elmondta: a korábbiak után nem biztos, hogy lesznek további elbocsátások, a cégen belül változhat a munkahelyek számának aránya, új álláshelyek is létrejöhetnek a stratégia változásával.