Nem veszi meg a Lufthansa a csődbe ment Air Berlin leányvállalatát, a FlyNikit. Az osztrák cég egy nappal később, csütörtökön leállt, és már be is nyújtotta a csődeljárási dokumentumokat. Ám az egykori alapítója, Niki Lauda ismét bejelentkezett vevőként.

Hibrid Niki-Air Berlin festésű Airbus A320-as. (Fotó: AIRportal.hu)

Úgy döntött a Lufthansa, hogy korábbi akarata ellenére mégsem veszi meg a csődbe ment Air Berlin osztrák leányvállalatát, a Fly Nikit, mert azt az európai versenyjogi hatóságok nem hagynák jóvá.

Mint a holding szerdai közleménye hangsúlyozza, az Air Berlin egy része átvételének jóváhagyása zajlik, ennek során vizsgálták az unió szakemberei a piaci hatásokat.

Bár a Lufthansa a Niki átvételért cserébe slotokról is hajlandó lett volna lemondani, a bizottság jelezte, ez még önmagában kevés és nem engedik az újabb felvásárlást.

A Lufthansa hangsúlyozta, hogy az Air Berlin regionális járatait üzemeltető LGW átvételét viszont mindenképpen szeretnék elérni, az anyacég egyéb részével együtt, ezért hajlandók további slotokról lemondani. A módosított ajánlatot még szerdán eljuttatják az Európai Bizottsághoz.

Az ajánlat visszamondásával a Lufthansa áthidaló finanszírozását is bukta a Niki, így a repülőgépei mától nem szállnak fel, és egy berlini bíróságra be is nyújtották a csődeljárási kérelmet.

Az aero.de portál szerint ezen kívül a helyzetet súlyosbítja, hogy mintegy 800 ezer foglalás van bent a rendszerekben a Niki járataira. A leállás miatt a cserben hagyott utasok Bécsbe jutattásáról az osztrák kormány intézkedik.

A légitársaság egykori alapítója, Niki Lauda pedig ismét bejelentkezett vevőként, mint mondta, a szeptemberi tervéhez képest annyi a változás, hogy most már egyedül, a Thomas Cook turisztikai holding nélkül kíván ajánlatot adni.

Fotó: AIRportal.hu