A Boeing 2018. március 25-én este átadta az első, legnagyobb befogadóképességű Boeing 787-10 Dreamlinert a típusváltozat indító légitársaságának, a Singapore Airlinesnak.
Az átadásra az amerikai gyártó dél-karolinai North Charlestonban működő üzemében került sor vasárnapról hétfőre virradó éjjel, a leghosszabb törzsű Dreamliner összeszerelését a Boeing kizárólag ebben az egységben végzi.
A Singapore Airlines flottájában eddig nem volt Dreamliner, de a diszkont leányvállalatánál, a Scoot mindkét eddigi variánsból, a 787-8 és a 787-9 változatból üzemeltet. A szingapúri légitársaság csoport a mai naptól elsőként a világon mindhárom modellt repüli.
A Singapore Airlines májusban állítja menetrend szerinti forgalomba a Boeing 787-10-es Dreamlinert. A típussal elsőként Japánba, Oszakába és Ausztráliába, Perthbe repülnek majd Szingapúrból, de ezt megelőzően már egyes Kuala Lumpúr-i és bangkoki járatokon már lehet találkozni a típussal.
Az amerikai repülőgépgyártó 2016 decemberében kezdte meg a leghosszabb törzsű Dreamliner, a Boeing 787-10-es első példányának összeszerelését, a prototípus 2017. március 31-én hajtotta végre szűzrepülését.
A 10-es változat 68,28 méter hosszú, 5,5 méterrel hosszabb, mint a 9-es verzió.
Tipikus, kétosztályos székezéssel 330 utast tud a fedélzetére venni, negyvennel többet, mint a 9-es. A -10-es hatótávolsága cserében kisebb, mint a rövidebb törzsű változatoké, 11 910 km.
A 787-10 elméleti, maximális utaskapacitása, sűrű székezéssel 440.
A Singapore Airlines fedélzeti berendezésével a Boeing 787-10 kétosztályos elrendezésben 337 utast képes szállítani.
A repülőgép Business osztályán 36 utas foglalhat helyet 1-2-1-es elrendezésben, a turista osztályon pedig 301-en utazhatnak 3-3-3-as elrendezésben.
A 787-10 típusváltozat meghajtásról a megnövelt teljesítményű, 340 kiloNewton tolóerőt biztosító General Electric GEnx, vagy Rolls Royce Trent 1000 TEN hajtóművek gondoskodnak.
A Singapore Airlines a Rolls Royce Trent 1000 TEN hajtóművet választotta 787-10 Dreamlinereihez.
#ICYMI A quick recap of an amazing night celebrating the first delivery of @SingaporeAir ‘s 787-10 #Dreamliner. #Boeing pic.twitter.com/iohukQdlnp
— Boeing Airplanes (@BoeingAirplanes) 2018. március 27.
A hajtóművet a Trent 1000 alapjain fejlesztették, de ebben a hajtóműtípusban már a Rolls-Royce legújabb fejlesztéseit használták, valamint számos új technológiát felhasználtak az A350-esekhez fejlesztett Trent XWB programból is. A hajtómű a kisebb változatokhoz is megrendelhető.
A 787-10-es műszakilag 95 százalékban megegyezik a rövidebb törzsű -9-es változattal, ez az üzemeltetés, karbantartás és a személyzet kiképzése szempontjából nagyon fontos azon légitársaságok számára, melyek a kisebb változatokat is üzemeltetik.
Amint arról korábban beszámoltunk, az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) 2018 január végén adta ki a Boeing 787-10 típus számára a kereskedelmi forgalomba állításához szükséges hatósági bizonyítványt. A Boeing 787-10 repülési tesztjei 2017. március végén kezdődtek, a háromgépes tesztflotta összesen 900 repült órát teljesített.
A Singapore Airlines összesen 49 darab Boeing 787-10 Dreamlinerre rendelkezik megrendeléssel, először 2013-ban rendeltek 30 darabot, majd 2017-ben még 19-et (20 777-9-es mellett).
Az amerikai gyártó eddig több mint 170 példányra szerzett megrendelést a Boeing 787-10-es változatból, világszerte kilenc vásárló részéről. Novemberben nem kis meglepetésre az Emirates rendelt 40 darabot a típusból a Dubai Airshown.
Így repült először a 787-10