Gondatlan veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást a rendőrség a ferihegyi repülőtér 2-es futópályájának múlt csütörtöki megrongálása miatt – értesült a Magyar Idők. Az üzemeltető belső vizsgálatot indított.
Amint arról az AIRportal.hu is beszámolt, 2018. június 7-én nem sokkal éjfél előtt észlelte és jelentette egy induló repülőgép személyzete, hogy a 13L (2-es) futópálya Budapest felőli pályavégén, a B5 és K gurulóutak csatlakozásai között nagyjából félúton idegen tárgy van a futópályán.
Később kiderült, hogy a futópálya megsérült, egy betondarab kifordult a pálya felületéből, melynek következtében a repteret a javítás idejére – péntek hajnalig – lezárták, emiatt több járat is kitérő repülőtéren szállt le.
Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője lapnak azt mondta: egy felszálló gép miatt sérült meg a futópálya szélén a felület, a megrongálódott felületet gyorsjavító aszfalttal kezelték.
Az eset miatt nyomozást rendelt el foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság – értesült a Magyar Idők. Ugyanakkor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport is vizsgálja a történteket.
A nyomozásnak és a belső vizsgálatnak azt kell megválaszolnia, hogy melyik gép rongálta meg – a hírek szerint 6-8 négyzetméteren megbontva a többrétegű beton felső rétegét – a 2-es futópályát – írta a lap.
A lap megemlíti, hogy a hiba felfedezését előtt mintegy fél órával, június 7-én 23 óra 20 perckor a moldáv Aerotranscargo ATG4452 járatszámú, Boeing 747-400F óriásgépe kezdte meg a felszállást az érintett pályaszakaszról. Ez az óriásgép szakíthatta fel a már valószínűleg megrepedezett pályatestet.
Fontos hozzátenni, hogy megfelelő állapotú, vagy megfelelően kijavított és karbantartott futópályafelületet, vagy annak szegélyeit nem rongálhatja meg egy 400 tonnás óriásgép felszállóteljesítményen dolgozó hajtóműve sem.
Így ha ki is derül, hogy melyik gép idézte elő a pálya felületének sérülését, a felelősséget aligha lehet a gépre, vagy annak személyzetére hárítani (hacsak az például le nem hajtott a teherhordó felületről, de eddig az esettel kapcsolatban ilyen nem merült fel), mivel a futópályának alkalmasnak kell lenni ilyen típusú, méretű és tömegű repülőgép kiszolgálására is. Annál is inkább, mert a budapesti repülőtéren átlagosan a hét minden napján megfordul legalább egy 747-400F, vagy a még nagyobb 747-8F repülőgéptípussal teljesített menetrend szerinti áruszállító járat is (pl. Cargolux, Aerotranscargo/SilkWay, AirBridgeCargo).
A Magyar Idők azt írja, hogy a nyomozásnak és a belső vizsgálatnak is ki kell térnie arra, hogy a futópálya legutóbbi felújítása során a legfelső réteg felhordásakor nem tértek-e el az előírt technológiától. Hardy Mihály szerint egyébként a pálya teljesen biztonságos, és az állapotát folyamatosan ellenőrzik.
Az egyes futópálya március óta tartó felújítása miatt a budapesti repülőtér teljes induló és érkező forgalma a másik, kettes (13L/31R jelű) futópályán zajlik, tehát a pálya a szokásosnál jóval nagyobb igénybevételnek van kitéve. Ráadásul a jelenleg egyetlen működő futópályán az egyébként szokásos, előre ütemezett, több órás napközbeni lezárással járó vizsgálatot, vagy javítást a repülőtér üzemeltetőjének március közepe óta nem volt lehetősége elvégezni, hiszen ebben az esetben le kellett volna zárni a repteret.
A virtuális radarokon látható adatok szerint az esemény óta a Budapest Airport az érintett pályaszakaszt a szokásosnál rövidebb időközönként ellenőrzi.
Az esetről sem a rendőrség, sem az üzemeltető nem közöl részleteket a nyomozás, illetve a vizsgálat lezárultáig.