A piacvezető dán szállítmányozási és logisztikai vállalat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában lévő raktárában már 2-8 Celsius-fokos környezetben is nyújt átvilágítási szolgáltatást, amely fellendítheti a gyógyszerexportot.

Az ilyen hőmérsékleten tárolt termékek aránya növekszik a gyógyszerpiacon, a DSV erre reagálva, egyéves előkészítő munkával fejlesztette ki a szolgáltatást, amely új munkahelyeket is teremtett.

A beruházásnak köszönhetően a reptér mellett közvetlenül elhelyezkedő, összesen 900 négyzetméteres létesítmény alkalmassá vált arra, hogy állandó 2-8 Celsius-fokra hűtött helyiségben, minden hatósági szempontnak megfelelve végezze a légi áruszállításra szánt áruk átvilágítását.

Ezek mellett a létesítmény rendelkezik egy 15-25 Celsius-fokos raktárral és cross-dock előtérrel is, amelyet két kapun keresztül lehet megközelíteni. Ezek a kapuk alkalmasak arra, hogy kisebb járművek mellett fogadjanak hűtőkonténert vagy kamiont is.

Illusztráció. (Forrás: DSV)

A raktár korábban megkapta a Meghatalmazott Ügynök (Regulated Agent) státuszt, amely alapján alkalmas arra, hogy a légitársaságok utólagos ellenőrzés nélkül is befogadják szállításra az innen érkező árukat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Ügyfelekkel történő korábbi egyeztetéseink során kiderült, sokszor küzdenek azzal a problémával, hogy 2-8 Celsius-fok között kezelendő gyógyszeráruiknak a légi elszállítása átvilágítási problémába ütközik. Ennek oka volt, hogy ezidáig Magyarországon nem volt olyan átvilágításra alkalmas röntgengép, amely ilyen hőmérsékletű raktári környezetben üzemelt volna. Ha egy ügyfélnek eddig 2-8 Celsius-fokos kezelést igénylő gyógyszeráruja volt, amelyet légi úton szeretett volna elküldeni, akkor eddig vagy alternatív eszközökkel tudta ezt megtenni, vagy nem ebben a hőmérsékleti tartományban tette meg, vagy elvitte Bécs repterére” – mondta Molnár Ákos, a DSV üzletfejlesztési vezetője.

A vállalat további szolgáltatásokat is nyújt gyógyszeripari ügyfeleinek, például passzív csomagolóanyaggal látja el a gyógyszerárukat, vagy thermoblankettel fedi a palettákat.