Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Airport (BUD) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), a világ legnagyobb légitársaságokat tömörítő kereskedelmi szervezete – közölte lapunkkal a reptérüzemeltető.

Az együttműködés keretében a budapesti repülőtér megkapta az ún. „IATA regionális tréning partner” címet, ami azt jelenti, hogy a IATA által szervezett nemzetközi képzések egy részét a budapesti helyszínen, vagyis a Budapest Airportnál tartják meg.

Forrás: Budapest Airport

Budapest felkerült a világ legfontosabb légiközlekedési szakmai képzési központjainak térképére.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség képzései iparágon belül irányadónak számítanak és a légiközlekedés teljes spektrumát lefedik, éppen ezért kiemelkedő és elismert tréningjeit világszerte nagy érdeklődés kíséri.

Egész Európában csak néhány regionális tréning központ működött eddig, ehhez csatlakozott most Budapest. A többi európai helyszín Frankfurt, Athén, Moszkva, Riga és Isztambul.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A IATA tréning partnerség révén már az idei évben komoly, többnapos szakmai képzéseknek ad helyet a Budapest Airport.

Júniusban egy háromnapos kríziskezelési szimulációs tréning, szeptemberben egy ötnapos biztonsági menedzsment oktatás, októberben pedig egy háromnapos képzést szerveznek a légi teheráru kiszolgálásról.

Tapasztalatok szerint a képzésekre Európa bármely országából, de akár más földrészről is érkezhetnek érdeklődők. Takács József, a Budapest Airport stratégiai HR fejlesztési vezetője elmondta, hogy egy-egy témakörben évente akár több száz szakembert is kiképez a IATA a világszerte üzemelő tréning központokban. Hozzátette, hogy idén – Európában hatodikként – Budapest is bekerült a képzési helyszínek közé, ezzel is növelve a magyar főváros szerepét a nemzetközi légiközlekedés fejlesztésében.