Egy ideje vita van arról, hogy ha végre sikerül befejezni az új berlini repteret, akkor is egy ideig nyitva kellene tartani a meglévő Tegelt. Most a Lufthansa vezetője, Carsten Spohr a bezárása mellett érvel, szerinte hatékonyabb volna az üzemeltetés egyetlen helyszínen. Egyébként azt is mondta: mérnök végzettségűként „cikinek tartja”, ami évek óta zajlik a kivitelezési hibákkal terhelt Berlin-Brandenburg termináljával.

A Lufthansa vezetője szerint ciki, ami az új reptér kivitelezési hibái körül történik (Fotó: Berlin-Brandenburg Airport) | © AIRportal.hu

A Lufthansa vezetője szerint ciki, ami az új reptér kivitelezési hibái körül történik (Fotó: Berlin-Brandenburg Airport)

Egy berlini lapnak a Lufthansa-holding vezérigazgatója, Carsten Spohr azt mondta: amint sikerül megnyitni az új berlini repülőteret, be kellene zárni Tegelt. Az aero.de cikke szerint ezt azzal indokolta, hogy üzemeltetési szempontból mindenképp praktikusabb egyetlen helyszínen kezelni a járatokat.

És különben szerinte az utasok abba is belezavarodhatnak, hogy mely légitársaság melyik reptérről közlekedik (bár más országok nagyvárosainál, Londonban, Párizsban, New Yorkban ez úgy tűnik, megoldható – a szerk.)

A portál emlékeztet arra, hogy Tegel bezárásának nem egyértelmű a támogatottsága. Többek szerint a városhoz való közelsége és könnyű elérhetősége sok utasnak szimpatikus.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Ryanair a napokban közleményben állt ki Tegel megtartásáért. Az ír fapados szerint a versenyt erősítené, ha két légikikötő volna Berlinben, az egyre növekvő utasforgalom miatt amúgy sem elegendő az új reptér.

Ahogy az AIRportal.hu is írt róla, az új Berlin-Brandenburg termináljának kapacitása mintegy 27 millió utasra méretezett, ám tavaly már 33 millió utas fordult meg a német főváros két jelenlegi repterén.

Az elmúlt években építési hibák miatt rendre elhalasztották az új légikikötő megnyitását, és a forgalom állandó bővülése miatt felmerült Tegel megtartása, legalábbis egy ideig. Azonban arról is szó van, hogy a schönefeldi régi terminálokat üzemben hagynák, amíg a tőle délre felépült új épületegyüttest ki nem bővítik egy szatelittel.

Carsten Spohr Lufthansa-főnök most arról is beszélt: „mérnök végzettségű emberként ciki számára”, ami a főváros új repterével történik évek óta, azaz a sorozatosan felbukkanó kivitelezési hiányosságok és más problémák.

Közölte, hogy milliós károkat okozott a Lufthansának az új reptér megnyitásának elmaradása, igaz, időtartamot nem jelölt meg arra, hogy mettől meddig számítja ezt és mire alapozza.

Igazából ez nem új fejlemény, hasonló kijelentések már elhangzottak, és az Airberlin pedig peren kívül megegyezett a kártérítésről az üzemeltetővel, ahogy arról annak idején az AIRportal.hu is beszámolt. Hiszen Tegel lényegében megtelt, ott a légitársaságok nem tudnak már bővíteni, de például a Lufthansa az új reptéren komoly fejlesztést tervezne.