Késések miatt a Qatar Airways Airbus A350-esének fedélzetén kellett töltenie az éjszakát az FC Bayern München csapatának, ami önmagában nem hangzik annyira rosszul, csakhogy a gép egy métert sem mozdulhatott ezalatt a berlini reptérről.
A német lapok értesülései alapján az Aerotelegraph azt írta: a közelmúltban történt esetnél a szervezők biztosra akartak menni, hogy a csapat nem kési le a Dohába tartó gépet, emiatt az út előtti, hazai meccsük időpontját egy órával korábbra is tették.
A gépnek menetrend szerint 23.15-kor kellett volna felszállnia, de a focisták így is csak fél órával ez előtt érkeztek meg a repülőtérre.
Bár jégteleníteni is kellett, az A7-ANB lajstromjelű A350-1000-es jelentések szerint éjfél előtt pár perccel jelezte, hogy felkészültek a felszállásra.
A hivalatos jelentés szerint azonban csak 0 óra 3 perckor kértek felszállási engedélyt, amelyet már nem kaphattak meg, mert Berlinben éjszakai repülési tilalom van érvényben.
A QR7402-es különjárat így már nem tudott elindulni, meg kellett várni a hajnalt, pedig hosszasan győzködték az irányítókat, hogy engedjék a gépet felszállni, de végül csak reggel 7 óra előtt nem sokkal indulhattak el.
A fedélzeten maradtak a csapattal együtt a pilóták és légiutas-kísérők is, így felszállás után Münchenben technikai kitérőt kellett végrehajtani, mert lejárt a munkaidejük, ezért ott személyzetet kellett cserélni.
Az FC Bayern München vezetője az eset után azt mondta, lesújtva érezték magukat a hatóságok döntése miatt, és – mint írták – fogalma sincs a döntéshozóknak, hogy mit műveltek velük ezzel a hatalmas késéssel. A csapat aznap este Dohában az Al Ahly SC-vel játszott a FIFA Klubvilágbajnokság következő fordulójában.