A repülőgépek fedélzetének padlószintje alatti raktérben elhelyezhető hálókabin-modulok fejlesztéséről és piaci bevezetéséről állapodott meg az Airbus és a Zodiac Aerospace.
A két gyártó közlése szerint a repülőgépek rakterébe beszerelhető háló-modulok új lehetőségeket nyitnak meg az üzemeltetők számára, hogy hozzáadott értékű szolgáltatásokat kínáljanak az utasaik számára a hosszú távú járataikon.
Az új modulokat úgy tervezik meg, hogy azok könnyen és egyszerűen behelyezhetőek legyenek az áruszállító konténerek helyére, akár egy tipikus fordulóidő alatt.
A repülőgépek rakterének speciális padlózatát, valamint a be és kirakodásra szolgáló rendszert nem kell módosítani a modulok elhelyezéséhez.
A Zodiac Aerospace közlése szerint a koncepció számos légitársaság részéről pozitív fogadtatásban részesült az első mock-upok alapján. A gyártó szerint az új termékhatalmas lépés lehet az utaskomfort és utazási élmény területén.
A gyártók 2020-tól szeretnék kínálni az akkorra már hatóságilag tanúsított modulokat a vásárlóknak a megállapodás szerint.
Az új alvókabinok elsőként az új gyártású A330-as típusú repülőgépekhez lesznek választhatóak, de az üzemeltetők kérhetik majd akár utólag is a már forgalomban lévő gépeikhez.
A gyártók tanulmányozzák, hogy az alvómodulokat az A350 XWB típusokon is alkalmazni lehessen.
Az új, innovatív termék tervezése során az Airbus és a Zodiac Aerospace az alsó fedélzeten elhelyezett személyzeti pihenőmodulok (CRC – crew rest compartment) kialakítása során megszerzett tapasztalatait használja fel.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Qantas vezérigazgatója, Alan Joyce április elején adott nyilatkozatában már beszélt arról, hogy a “Project Sunrise” elnevezésű programja keretében a légitársaság igyekszik javítani az utasok kényelmét az ultrahosszú járatokon. Ennek részeként a repülőgépek rakterének egy részében olyan tereket alakítanának ki, ahol az utasok mozoghatnának repülés közben, de szó van arról is, hogy a vonatokhoz hasonló alvókabinokat is alkalmaznának.