A Debrecen Airport 18 060 utast kezelt február hónapban, mely ~1%-kal, mindössze 240 utassal haladja meg a tavalyi év ugyanezen hónapjában mért 17 820 fős adatot.
A 2016. év februárjához képest mért 1%-os növekedést annak ellenére sikerült elérnie Magyarország második legforgalmasabb repülőterének, hogy tavaly a február 29 napból állt ill. idén 18 járattal kevesebb valósult meg.
2017. februárjában nem közlekedett sem a malmői, sem a charleroi-i járat, azonban a londoni, párizsi, milánói, eindhoveni és müncheni járatok iránti élénkülő kereslet kompenzálta a kevesebb járatból adódó kiesést.
Az év első két hónapját tekintve kedvezőbb a kép, a január és február hónapokat kumulálva 37 220 utas fordult meg a debreceni repülőtéren, mely 5 százalékkal haladta meg a 2016. január-februárban mért 35 410 fős adatot.
A repülőtér üzemeltetőjének közlése szerint az utasforgalom idei eddigi kedvező alakulását a Wizzair és a Lufthansa City Line utasforgalmának stabil növekedése eredményezte.
Ugyanakkor 2017-ben – az eddig bejelentett néhány új járat ellenére – nem várhatók a tavalyi évben elért, százalékban mért kétszámjegyű utasforgalom-növekedési mutatók a magasabb bázis-adatok miatt
– hacsak a Ryanair nem teszi be a lábát a repülőtérre új járatokkal és a Wizz Airt szorongató alacsony árakkal.
Mint ismert, 2016-ban a debreceni repülőtér utasforgalma 65%-kal növekedett az előző évhez képest.
A repülőtér üzemeltetője 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizál Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. Növekedni fog a külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma ill. a régió szállodáinak kihasználtsága is.
Az idei évben is lesz új menetrend szerinti járata a Debrecen Airportnak hiszen 2017. március 26-tól indul az első Európán kívüli Wizz Air járat Debrecenből heti két alkalommal Tel Avivba, Izrael fővárosába ill. újraindul a Svédország harmadik legnagyobb városába Malmöbe a járat, amiből rövidebb mint egy óra transzferrel Dánia fővárosa, Koppenhága is elérhető lesz.
Nyáron a rendszeres német beutazó charter járatok mellett, a Török Riviérára, Korfura, Zakynthosra és Bulgáriába is elindulnak majd a szezonális charter járatok a repülőtérről.