A szeptemberrel lezárult a harmadik negyedév is, az értékesítési és átadási statisztika szerint a Boeing utcahosszal vezet mindkét szegmensben az Airbusszal szemben.

A szeptemberi adatok szerint az Airbus 37 repülőgépre talált vevőt, a legtöbbje, 25 darab a Viva Aerobus A321neóra szóló megrendelése volt, emellett még a Swiss tízdarabos rendelése mondható nagyobb tételnek.

A harmadik negyedév végéig a toulouse-iak a lemondásokat nem számolva 311 gépet adtak el, ebből 219 az A320-as családba tartozik, elkelt még 14 darab A330-as, 58 darab A350-es és 20 darab A380-as, amelyekről a napokban írtuk, hogy erősen inog alattuk a szék.

Fotó: Airbus Industries

A Boeing a szeptembert 47 darabos friss megrendeléssel zárta, a legnagyobb tétel egy 21 darabos 737 MAX megrendelő, de a megrendelő kilétét nem tudjuk. Sejteni lehet ugyanakkor, hogy kínai vevőről van szó. Emellett a többi közt az Air peace kért 10 darab MAX-ot, illetve a United Airlines 9 drab 9-es Dreamlinert.

A január-szeptemberi időszakban a Boeing több, mint kétszer annyi gépet adott el, mint az Airbus: 692 gépet értékesítettek. Csak 737 MAX-ból több fogyott (501), mint a teljes Airbus portfolióból, ezen kívül 20 darab 767-es, 34 darab triplahetes és 123 darab Dreamliner.

Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban az Airbus 319, a Boeing pedig 548 gépet adott el.

A LOT második 9-es Dreamlinere az everetti végösszeszerelő soron. Fotó: AIRportal.hu

Átadások terén mindkét gyártónál jelentős előrelépés tapasztalható, szeptemberben a korábbi 50-60-as régióból a 70-80-asba tornászták fel a havi átadási darabszámot. Vélhetően kezdenek megoldódni a beszállítói problémák, amelyek miatt az Airbus és a Boeing gyárudvarain is egymás hegyén hátán álltak a be nem fejezett gépek.

Az Airbus 69, a Boeing pedig 87 repülőgépet adott át az év kilencedik hónapjában, míg a harmadik negyedév végéig a toulouse-iak 503, az everettiek pedig 568 példányt adtak át üzemeltetésre, durván tehát egyhavi lemaradásban vannak az európaiak.