Lezárult a Farnborough Air Show kereskedelmi része, a gyártók közleménye szerint a Boeing nyerte a rendelési „versenyt”, bár az Airbus sem járt rosszul, és az Embraer is dörzsölhette a tenyerét.
A Boeing tájékoztatása szerint 673 repülőgépet adtak el 98 milliárd dollár listaáron számolt értékben. Ennek döntő többsége természetesen a 737 MAX-okból került ki, 564 példány tartozik ebbe a típuscsaládba.
A másik fő húzó típus a 787 Dreamliner volt, ebből a Boeing 52-t adott el. Emellett a chicagói társaság jelentős számban adott el áruszállító gépeket is, összesen 53 cargo verzió kelt el: 48 darab 777F-re, valamint 5 darab 747-8F-re érkezett megrendelés.
A társaság bontásában nem szerepel, hogy ezek közül mennyi volt a konverzió, véglegesített megrendelés, illetve szándéknyilatkozat.
A Boeing emellett mintegy 2 milliárd dollár értékben adott el szolgáltatásokat.
Az Airbus tájékoztatása szerint 431 repülőgépre kaptak rendelést, de listaáron számolt értéket nem közöltek. A statisztikába az Airbus a szalon előtti megrendelésként beleszámolta azt a 60 darabos A220 megrendelést is, amelyről korábban állapodtak meg, de a bejelentést a légi szalonon hozták nyilvánosságra.
A 60 drabos A220-300 megrendelés mellett a toulouse-iak eladtak még 304 darab A320neót, 42 darab A330neót, köztük 800-asakat is, illetve 25 darab A350-es is gazdára talált.
Ezzel az Airbus adati szerint az éves rendelésállomány 752 repülőgépre nőtt, bár ezek nagyjából fele „csak” szándéknyilatkozat, a megállpodást még véglegesíteni kell. összese 398 ilyen gép van, a fennmaradó 354-ről viszont véglegesített szerződése van az Airbusnak.
Nem szabad megfeledkezni a brazil Embrerről sem, mivel a regionális gépeket gyártó társaság 300 gépet adott el számos kisebb légitársaságnak. Köztük a így a United, az American Airlines és a Delta regionális járatait teljesítő Republic Airwaysnek (100 darab E175-ös), a Helvetic Airwaysnek (24 darab E190) és az Azulnak (21 darab E195-ös) is.
A Flightglobal összesítése szerint a szalonon 1464 gépet adtak el, dupla annyit, mint a legutóbbi, két évvel ezelőtti farnborough-i szemlén, akkor 742 gépet adtak el. Adataik azt azt mutatják, hogy a szerződések 35 százaléka volt véglegesített megrendelés, 51 százaléka szándéknyilatkozat, 13 százaléka pedig opcióról szóló szándéknyilatkozat volt.
Ezt azt is jelenti, hogy nem volt igaza az IBA Groupnak, akik az előző évekhez képest alacsonyabb eladásokkal számoltak a magas kerozinárak miattt.