Megérkezett a holland királyi légitársaság első Airbus A321neo repülőgépe Amszterdamba, a kedvezőbb fogyasztású és károsanyag-kibocsátású, új generációs típus a Boeing 737-eseket váltja.

A KLM 2021 decemberében jelentette be, hogy 100 darab Airbus A320neo típuscsaládba tartozó gépet rendelt, további 60 példányra pedig opciót is szerzett. Az új repülőgépek a KLM és a Transavia flottájába kerülnek.

Az A320neo család a CFM International által gyártott LEAP-1A új generációs hajtóműveivel egy utaskilométerre vetítve 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mint a KLM most használt Boeing 737-esei, és ugyanennyivel alacsonyabb az emissziójuk, zajkibocsátásuk pedig fele akkora – emlékeztet a KLM közleménye.

Marjan Rintel vezérigazgató a flottacserével kapcsolatban a tájékoztatás szerint azt mondta: a Boeing 737-esek cseréjével a légitársaság halkabb, alacsonyabb fogyasztású és kibocsátású repülőgépekkel újítja meg flottáját, emellett az új típus kényelmesebb utazást tesz lehetővé.

A KLM Airbus A321neo repülőgépei kétosztályos, 227 utas szállítására alkalmas fedélzeti elrendezéssel állnak forgalomba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szélesebb üléseknek és asztaloknak köszönhetően az utasok nagyobb kényelemben utazhatnak, minden ülésnél USB-C csatlakozók, valamint mobil- vagy tablettartók találhatók, a hangulatvilágítás pedig a napszakhoz igazítható.

A Recaro közlése szerint ezen a repülőgépen debütáltak a német ülésgyártó cég újfajta R1 és R2 típusú ülésesei. Utóbbiból 36, a sztenderdnél nagyobb asztalkával felszerelt szék került a repülőgép business-, előbbiből pedig 191 a turista kabinrészébe.

Forrás: KLM

A repülőgép a személyzet számára is nagyobb kényelmet nyújt azzal, hogy szélesebb a folyosó és könnyebben kezelhetők, valamint nagyobbak a fej fölötti csomagtárolók.

Az első, PH-AXA lajstromjelű repülőgép szeptember közepén mutatkozik be a koppenhágai, berlini és stockholmi járatokon, ezt követően Párizsba, Prágába és Bécsbe közlekedik majd. A KLM idén további három új A321neo repülőgépet vesz át az Airbustól.

A 104 éves KLM története során különböző témák mentén adott nevet a repülőgépeknek, így kereszteltek el a királyi család tagjairól, hidakról, a repülés úttörőiről, nemzeti parkokról is repülőgépeket.

Ezúttal a KLM alkalmazottai választhatták ki a témát: a pillangó lett a győztes, ami jól illeszkedik a légitársaság környezettudatosabb működésre váltásához.

Az első négy A321neo repülőgép neve a következő lesz: Koninginnepagem (Fecskefarkú lepke), Braamvlinder (Rózsafoltos pihésszövő), Citroenvlinder (Citromlepke) és Porseleinvlinder (Sárgafoltos araszoló).

A KLM a következő években hétmilliárd eurót fektet be flottafelújítási programjába, ami a teljes beruházási portfóliójának jelentős részét teszi ki. Az európai útvonalakon a KLM a régebbi Boeing 737-eseit Airbus A320 és A321neo repülőgépekre cseréli.

A KLM Cityhopper járatain új Embraer E2-es típusok csatlakoznak az Embraer 175-ös és 190-es repülőgépekhez. Az interkontinentális járatokra a KLM öt új Boeing 787-10-es repülőgépet állít forgalomba, aztán az Airbus A350-esek váltják a régebbi Boeing 777-eseket és A330-asokat. A KLM négy A350F-et is rendelt áruszállító részlege számára, amelyek a Boeing 747F-ek utódai lesznek.