Az eredetileg tervezetthez képest kétszer annyi, négy Airbus A350 XWB-vel frissíti fel hosszútávú flottáját a South African Airways, a gépeket a Hainan Airlines-tól és az Air Mauritiustól lízingelik első körben hároméves időtartamra.

Amint arról korábban beszámoltunk, június végén született meg a döntés a South African Airways-nél a hosszú távú flotta részleges cseréjéről, felfrissítéséről, Airbus A350 XWB új generációs gépek lízingbe vételével.

Az első két példányt a dél-afrikai céghez hasonlóan pénzügyi gondokkal küszködő Hainan-csoport állította volna forgalomba, de az SAA döntése révén, miszerint három évre kibérlik azokat, a kínai holding könnyedén el tudott állni ettől.

Az első példányt, ZS-SDC lajstromjellel október utolsó napján, megújított arculatának megfelelő festésben vehette át Dél-Afrika nemzeti légitársasága. A törzsön a korábbiaknál hangsúlyosabban, nagyobb betűkkel jelenik meg a légitársaság neve.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A személyzetek átképzését követően hamarosan elkezdődhet a ma már gazdaságtalannak számító négyhajtóműves A340-esek részleges leváltása.

Ebből a típusból tizenhat darab van a dél-afrikai flottában, amelyek közül pillanatnyilag tizennégy darab aktív, de négy – egy -300-as, valamint három -600-as verzióból – nem a légitársaság tulajdona, csak lízingeli azokat.

Ezen példányoknál a 15 éves korukból fakadó magas karbantartási költségek, és a rájuk vonatkozó szerződés közeledő lejárata miatt hosszabbítás helyett érdemesebb váltótípusként bevonni a kilenc hónapos A350-900-asokat. A második példány várhatóan heteken belül átvehető állapotba kerül, jelenleg a külső festési munkálatai zajlanak Szingapúrban.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Ezeken túl további kettő, egyenesen a gyártósorról érkező A350-es – az MSN 354 és 365 gyári számú példányok – bérléséről állapodott meg a cég, amelyeket eredetileg az Air Mauritius rendelt meg.

Előbbi gyakorlatilag készen van, csak festésre, és a berepülési program utolsó fázisainak elvégzésére vár az Airbus toulouse-i gyárában, és utóbbi példány is a végösszeszerelő soron van már – írta meg a Flightglobal.

A South African átszervezésében még bonyolultabb a helyzet a hosszútávú flotta másik részét adó Airbus A330-asokkal. A típusból hat darab a kisebb -200-as, és öt a nagyobb befogadóképességű -300-as, de egyik példány sem saját tulajdon.

Bérlésük nagyon drága, és akad köztük közel kilenc éves példány is. Ez viszont hosszabb távon, több átszervezés és költségcsökkentés közepette nehezen fér bele az üzemelésbe, mert a légitársaság folyamatosan százmillió amerikai dolláros nagyságrendű állami segítségekre szorul.

Videó a South African Airways első A350-esének érkezéséről Johannesburgba

Highlights of the arrival of our Airbus A350-900

We share the highlights of the arrival of our Airbus A350-900 which touched down at O R Tambo International Airport yesterday. Soon she’ll be taking to the skies. #LookUpSAA #SAA350 #SawubonaA350 #FlySAA

Közzétette: FlySAA – 2019. november 1., péntek