Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15601 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Balesetet szenvedett egy MD-82-es Dél-Szudánban

A futópálya előtt, túl keményen ért földet az African Express Airways McDonnell Douglas MD-82-ese, főfutóművei kitörtek a helyükről, sérültekről nincs hír.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Mesterséges intelligenciával csökkenti az ételhulladékot a KLM

Az első három hónap adatai szerint a cateringhez fűződő tevékenység során 63 százalékkal kevesebb ételhulladék keletkezett a holland királyi légitársaságnál.

A Budapest Airport 80 százalékát veheti meg az állam

A Liszt Ferenc repteret üzemeltető vállalat 80 százalékát venné meg a magyar állam, feltehetően 774 milliárd forintért, 20 százalék kerülne a francia Vinci Airports-hoz, a katari befektető pedig később lépne be.

Többséget szerzett az athéni reptérben az AviAlliance

A Budapest Airportot is irányító, németországi székhelyű vállalat tíz százalékkal 50 százalék fölé növelte tulajdonrészét a görög főváros légikikötőjét üzemeltető cégben.

Debrecen és Isztambul között indít járatokat a Wizz Air

Április 14-től hetente két alkalommal közlekednek a Wizz Air közvetlen járatai a Debrecen–Isztambul útvonalon - jelentette be a légitársaság.

Huszonegy romániai útvonalát felfüggeszti a Wizz Air

A Pratt & Whitney-hajtóművek gondjai miatt átmenetileg nem üzemelteti járatait huszonegy romániai útvonalán a Wizz Air.

Már február végén megérkezik az Austrian első Dreamlinere

A szélestörzsű flottáját megújító osztrák légitársaság a vietnámi Bamboo Airways két kivont Boeing 787-9-esét örökölheti meg.

Elveszítette főfutója egyik kerekét egy Airbus A319-es

A LATAM Brasil Airbus A319-100-asa vélhetően felszállásakor elhagyta bal oldali fő futóművének belső kerekét, a repülőgép később biztonságosan leszállt.

A Boeing gyárában felejtették ki az Alaska 737 MAX rögzítőcsavarjait

Már az átadáskor hiányoztak a vészkijáratot lezáró elemet rögzítő biztosítócsavarok a januári balesetben érintett 737 MAX 9-esről, és a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság bizonyítékai szerint ezeket a Boeing gyárában felejtették el visszahelyezni.

Szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép szerelő / műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Production trainer (gyakorlati oktató)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Veszélyesen alacsonyra süllyedt a Genfi-tó felett egy A320neo

Jelentősen a siklópálya alá süllyedt az Easyjet Edinburgh–Genf járatát teljesítő Airbus személyzete, ezután átstartoltak, a svájci hatóságok vizsgálják az eseményt, a pilótákat felfüggesztette a légitársaság.

Máltával és Münchennel kötné össze Pécset egy máltai légitársaság

Március végétől menetrend szerinti járatokat tervez Málta-Pécs-München útvonalon Dash 8-as repülőgépével a Universal Air.

Visszatérnek a turbólégcsavarosok az Austrianhez

Az osztrák nemzeti légitársaság személyzettel együtt bérel ATR 72-eseket a Braathens Regional Airlinestól.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Összes szerdai budapesti járatát törölte a Lufthansa

Figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Verdi szakszervezet a Lufthansa földi kiszolgálói körében február 7-én és 8-án, a német légitársaság járatainak csak 10-20 százaléka közlekedik szerdán.

Dobozolt ételt vezet be rövid távú járatai üzleti osztályán az Air France

Díjnyertes séf alkotásaival újítja meg rövidtávú belföldi járatain a business class ételkínálatát az Air France, napszaktól függően eltérő fogások érhetők el.

Pontatlan furatok miatt csúszhat több 737 MAX átadása

Ötven, átadásra váró Boeing 737 MAX-on kell javításokat végrehajtania a gyártónak, az egyik beszállító által nem megfelelően kialakított rögzítőfuratok miatt.

Kicsúszott a futópályáról egy A320-as Vilniusban

A leszállás után kicsúszott a sárba az Avion Express Airbus A320-200-as a litván fővárosban, a repülőgép megállás nélkül a terminálhoz gurult az eseményt követően.

A csőd után 12 évvel is repülnek még a Malév egykori gépei

A Boeing 737NG-k közül több a környező országokban szolgál, a 737-400-asok közül az egyik időnként Budapesten is megfordul, sőt a Fokkerek is repülnek Ausztráliában.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »