Utoljára indít és fogad repülőgépeket a Budapest Airport 1. Terminálja, a két utolsó járat este a Wizz Air-nek az olaszországi Bariba tartó gépe (20.25-kor) és a Germanwings stuttgarti (21.30-kor) repülője lesz. Holnaptól, vagyis 2012. május 30.-tól már minden légitársaság átköltözik a 2. Terminálra.
A Budapest Airport elsősorban a Malév csődje miatt kényszerül az 1. Terminál bezárására. A nemzeti légitársaság megszűnése valamint a tavalyi 330 %-ára emelt telekadó olyan pénzügyi helyzetet teremtett a repülőtér üzemeltetője számára számára, hogy nem maradt más választása, mint egy drasztikus költségcsökkentési program bevezetése. Ennek részeként történt a repülőtéren a dolgozók csoportos létszámleépítése, az idei évre tervezett, mintegy 10 milliárd forintnyi beruházás leállítása (37 %-os csökkentés) és az 1. Terminál bezárása.
A mai napon még minden repülőjárat a 1. Terminálról indul és oda is érkezik. Az utolsó két Budapestre visszatérő repülőgép – a menetrend szerint – 23.55-kor a Wizz Air W6 2210-es járatszámú London Lutonból érkező és a W6 2342-es járatszámú Róma Fiumicino repülőteréről érkező gépe lesz. A két repülőgépet az utasok kiszállítása és a csomagok kirakodása után átvontatják a 2. Terminál előterére, ahonnan már holnap reggel 06.00 órakor kezdenek a hajnali járatokkal. 2012. május 30. szerdától valamennyi légitársaság a Budapest Airport 2. Termináljáról indul és oda is érkezik.
Az átköltöző diszkont légitársaságok (easyJet, Germanwings, Jet2.com, Norwegian és WizzAir) utasai valamennyien a 2B Terminálról indulnak (ott kell jelentkezniük az ún. check-inre), az érkezés viszont a hagyományos „Schengen – nem-Schengen” felosztás szerint történik, tehát a schengeni országokból a 2A Terminálra, a nem-schengeni államokból viszont a 2B Terminálra érkeznek az utasok és a csomagok is.
A Budapest Airport számára az is közrejátszott a költöztetésben, hogy a megnövekedett diszkont-forgalommal már nem tudott megbirkózni az 1. Terminál, hiszen a Budapesten települő low-cost légitársaságok a menetrend szerint a nyári csúcsidőszakban nem kevesebb, mint 11 járatot indítanának (6 gépet a Wizz Air és 5 járatot a Ryanair). Ezeket a járatokat jellemzően a 06.00 óra utáni időben, szinte egyszerre kívánják indítani, ami az 1. Terminálról megoldhatatlan volt.
Az 1.Terminál bezárásáról a BKV és a MÁV utasai is értesülnek, hiszen a Budapest Airport a két közlekedési vállalattal közösen plakátokon figyelmezteti az utazókat a változásról a Nyugati pályaudvaron, Kőbánya-Kispesten és a Ferihegy MÁV-megállóban valamint a 200E jelzésű busz megállóiban. Holnaptól pedig a buszokon és a vonatokon hangosbemondó figyelmezteti az utasokat, hogy már a 2. Terminálon kell leszállniuk vagy a vonatról leszállva a 200E jelzésű buszra kell átszállni. A Budapest Airport a weblapján és a facebookon keresztül is tájékoztatja az utazókat, mint ahogy az érintett légitársaságok is eljuttatták az információt az utasokhoz.