Az Air Frace-KLM és az Easyjet is rárepült a napokban leállt Aigle Azur vagyonelemeire, bár azt egyelőre homály fedi, hogy pontosan mire pályázik a két versenytárs.

A Reuters hírügynökség jelentései szerint mindkét légitársaság megerősítette, hogy pályáznak az Aigle Azur vagyonelemeire, de egyik fél sem közölte, hogy a társaság egy részét vagy egészét vásárolná meg.

Az Easyjet számára vélhetően a rövidtávú járatok és az azok teljesítéséhez használt vagyontárgyak (reptéri résidők és repülőgépek) lehetnek érdekesek, az Air France-KLM viszont ezek mellett a tengerentúli célpontokhoz szükséges, nem annyira sikeres elemekre is pályázhat.

Az Aigle Azur pénteken szüntette be működését, miután anyagi gondjai miatt nem tudott tovább üzemelni a cég. Azt a vállalat is világossá tette a leállás napján, hogy a vevőkeresés nem állt le, továbbra is várják a jelentkezőket az “azúrkék sasra”. Emlékeztettek arra is, hogy már pénteken azt írták, futott be hozzájuk ajánlat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság 1150 munkavállalót alkalmaz, útvonal-hálózata döntő részét a Franciaországot Algériával összekötő járatok teszik ki. A Párizs-Orly repülőtéren bázissal rendelkező társaságot 1946-ban alapították.

A vállalat múlt hétfőn kért csődvédelmet, korábbi lapértesülések szerint flottája megtartása is nehézségekbe ütközik, mert a lízingcégek nem bíznak abban, hogy a légitársaság ki tudja fizetni a bérleti díjat, ezért fontolóra vették vagyontárgyaik visszavételét.