A tavalyi év azonos időszakához képes az idei első félévben majdnem megduplázta veszteségét az Aeroflot, az orosz nemzeti légitársaság az állami hátszél és a bevételek növekedése mellett sem képes nyereséget termelni.

Az első féléves pénzügyi eredményekre a rosszul sikerült első negyedév volt igazán negatív hatással a Russian Aviation Insider által szemlézett jelentés szerint. Ezen a második három hónap jobb teljesítménye csak tompítani tudott, így jött össze a 14,1 milliárd rubeles (220 millió amerikai dolláros) veszteség az első félévre.

Fotó: AIRportal.hu

A cég közleménye szerint a különösen rossz első negyedév után a második negyedévben már stabilizálódott a pénzügyi helyzet.

Az első féléves pénzügyi jelentés összesítéséből kiderül azonban, hogy az Aeroflotnak a bevételeit sikerült jelentősen feljebb tornázni, 252,9 milliárd rubelre, amely 15,4 százalékkal jobb az előző évi eredményhez viszonyítva.

Ehhez hozzájárult néhány szolgáltatás bővítése mellett a növekvő utasforgalom is, amely közel tizedével több, 17,8 millió volt, de szükség volt a valutaárfolyamok változására is. A pénzügyekre pozitív hatással volt a rubel gyengülése az euróval és a dollárral szemben is, előbbihez képest 2,8, utóbbihoz képest pedig 10,1 százalékot veszített értékéből az orosz fizetőeszköz egy év alatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezzel párhuzamosan emelkedtek az egységköltségek is, amelyek a cég kiadásait 17,9%-kal, egészen 269,35 milliárd rubelig dobták meg.

Más légitársaságokkal egyetemben a mérleget negatívan befolyásolta az üzemanyag lassan, de biztosan emelkedő ára is, amelyre így a 12,2 százalékkal több repült óra miatt 15,4 százalékkal, 8,69 milliárd rubellel többet kellett fordítania a légitársaságnak.

Végül, de nem utolsó sorban az üzemeléshez elengedhetetlen szolgáltatások ára is emelkedett Oroszországban az árfolyam-változások miatt, a reptéri illetékek összegét, és a földi kiszolgálás árát pedig tovább emelték a légitársaságok által támasztott kapacitásigények.

Az Aeroflot jelentősen jobb helyzetben van legtöbb vetélytársához képest, az orosz állami vezetés minden, nemzetközi szabályok engedte eszközzel igyekszik jobb helyzetbe hozni a céget.

Erre jó példa a nyugati gépbeszerzésekkel kapcsolatos, országos szintű viták lefolyása: míg más légitársaságokat minden erővel igyekeznek hazai típusok rendelésére sarkallni, az Aeroflot bizonyos feltételek mellett akár nagy értékű szerződéseket is aláírhat nyugati gyártású szélestörzsű gépekre.