Címlap Címkék Pénzügyi jelentés

Címke: pénzügyi jelentés

Rekordnyárra és erős növekedésre készül veszteséges éve után a Wizz Air

Erős nyári utasforgalomra készül a Wizz Air, 21 darab A320neo helyett nagyobb A321neókat kér, öt év múlva pedig már több mint 380 repülőgépe lesz, amelynek 12 százaléka nagy hatótávú XLR-változat.

Egymilliárd dollárra faragta le veszteségét az Emirates-csoport

Jelentős bevételnövekedésről számolt be 2021-22-es pénzügyi jelentésében az Emirates Group, vesztesége csökkent az előzőhöz képest, az Európában is terjeszkedő Dnata földi kiszolgáló leánycég pedig újból nyereséges lett.

Több milliárd dolláros kárt okoz a Boeingnek a Dreamlinerek hanyag gyártása

A 787-esek gyártási hibáiból eredő plusz költség veszteségbe sodorta a Boeing tavalyi gazdálkodását, egyelőre a cég sem tudja, mennyi ideig tarthat a teljes átvizsgálás.

Megvalósítja az Airbus az A350 áruszállító változatát

Az igazgatóság jóváhagyta az A350F programját, így a várakozásoknak megfelelően elkezdődik az új generációs típus áruszállító verziójának kifejlesztése.

Három évtized után először lett veszteséges az Emirates

A koronavírus-járvány az Emirates légitársaságot sem kímélte, és a cégcsoport több milliárd USA-dollár veszteséggel zárta a március 31-én zárult pénzügyi évét.

Több száz dolgozót vehetnek vissza a legnagyobb amerikai légitársaságok

Az American Airlines, a Delta és a United Airlines is kedvező negyedévet zárt, jelentősen emelkedik a kereslet a belföldi járatok iránt, így az év második felétől jelentősen növelhetik dolgozóik létszámát.

Állami támogatás helyett a befektetőkhöz fordult több légitársaság

Bár a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) újabb állami támogatást kezdeményez, több légitársaság inkább a befektetőkhöz, bankokhoz fordult anyagi segítségért.

Csak 2026-ban nyílhat meg a frankfurti reptér új terminálja

Ebben az évben sem vár tavalyhoz képest sokkal több utast a repülőtér üzemeltetője, ezért több ezer dolgozóját elbocsátja, az új, 3-as terminál átadását pedig további egy évvel elhalasztják.

Még kivár a gyártás felfuttatásával az Airbus, megmarad az A330neo

Veszteséges lett tavaly az Airbus, a vezérigazgatója szerint idén ugyanannyi példány átadására számítanak, mint tavaly, és nem tervezik bármely típus gyártásának megszüntetését.

Nehéz 2021-re számít, de már dolgozik az új fapados forradalmon a Ryanair

Bár nehéz 2021-re számít a Ryanair, már arra készül, hogy a járvány után nyomott költségekkel és alacsony árakkal berobbantja majd az újabb fapados forradalmat.

Súlyos lépésekre készül az Air France-KLM

Csaknem 2 milliárd eurós költségcsökkentést és legalább 12500 fős leépítést tervez 2022 végéig az Air France-KLM, hogy átvészelje a járvány nyomán kialakult válságot.

Újabb pénzforrás nélkül év vége előtt csődbe megy a Norwegian

A Norwegian vezérigazgatója arra figyelmeztet, hogy még több pénzre van szüksége a cégnek, különben év végéig csődbe mennek.

Távol-keleti csoda: nyereséges fél évet zárt a Korean Air

Bár elvesztette bevételei közel felét, a Korean Air nyereséges tudott maradni az első félévben, sőt üzemi szinten jobban teljesített, mint tavaly, jelentős elbocsátás és átszervezés nélkül.

Üzemi szinten nyereséges tudott maradni a Wizz Air

Az idei év üzemelés szempontjából leginkább hullámvasútra emlékeztet Váradi József Wizz-vezér szerint, a légitársaság az első üzleti negyedévet 8 millió eurós üzemi szintű nyereséggel zárta.

Elhalasztja a Boeing a 777X bevezetését, még kevesebb 787-es készül

A koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés okán a Boeing az első 777X-et csak 2022-ben adja át, és havi hatra csökkenti a Dreamliner gyártási rátáját.

A pandémia második hullámától tart a legjobban a Ryanair

Megjósolhatatlan, miként fog alakulni a koronvírus-járvány Európában, ezért a Ryanair legnagyobb félelme, hogy lesz második hullám, de remélik, hogy az elsőhöz hasonló mértékű lezárások nem lesznek.

Egyetlen gépet adott el a Szuhoj az év első kilenc hónapjában

Kilenc hónap alatt csak egy Superjetet értékesített a Szuhoj repülőgépgyártó polgári divíziója, a veszteség pedig többszörösére ugrott, de az új "saberlet" szárnyvégre is hamarosan megszerezi a tanúsítást a gyártó.

Az állami hátszél ellenére megduplázódott az Aeroflot vesztesége

A tavalyi év azonos időszakához képes az idei első félévben majdnem megduplázta veszteségét az Aeroflot, az orosz nemzeti légitársaság az állami hátszél és a bevételek növekedése mellett sem képes nyereséget termelni.

Hetedére zuhantak a Szuhoj eladásai az első félévben

Drámaian visszaestek a Szuhoj polgári divíziójának eladásai az első félévben, mindössze hetedannyi volt az üzletek összértéke, mint az előző év azonos időszakában.

Norwegian: távozó vezér, javuló pénzügyek

Búcsúzik posztjától Bjorn Kjos alapító-cégvezető, miközben a légitársaság növekvő eredményességről számolt be, bár a transzatlanti járatoknál ismét átszervezések lesznek, a Boeing 737 MAX-ok repülési tilalma pedig jelentős negatív hatással van a gazdálkodásra.

A tavalyinál kisebb, de így is súlyos veszteséget jelentett a Norwegian

Bár csökkentette adózott veszteségét 2017-hez képest a Norwegian a tavalyi évben, jelentős mínusszal zárt a légitársaság.

Tovább javította pénzügyi helyzetét a SAS 2018-ban

Tovább javította pénzügyi helyzetét a Scandinavian Airlines, a viszonylag alacsony forgalombővülés mellett is csaknem 40 százalékkal több pénzt termelt a társaság 2018-ban, mint egy évvel korábban.

Hatalmas mértékben csökkent az Emirates profitja

A mostani üzleti év első feléről drámai adatokat közölt a dubaji légitársaság, a növekvő üzemanyagár megtette a hatását, így a cégvezetés a következőkben kemény időszakra készül.

Csökkentette az első félévi veszteségét az Aegean Airlines

A tavalyi azonos időszakhoz képest csökkentette első félévi veszteségét az Aegean Airlines, a görög légitársaság emellett növelte utasainak számát is.

Rekord nyereséget hoztak az ultrahosszú járatok a Qantasnak

Rekord szintű nyereséget könyvelt el a Qantas a június 30-ával végződött pénzügyi évben és a kilátások is kedvezőek számukra.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Reptéri ügyintéző

UPS Magyarország Kft.

Pilot Recruitment Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Crew Controller

Wizz Air Hungary Ltd.

Requirement Engineer

Lufthansa Technik AG

Crew Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Létesítményüzemeltető technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Magánrepülőgépes VIP hostess

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

GSE Driver – Sofőr

Gastland Flight Catering Kft.

Repülőgép szerelő és/vagy műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

LTB repülőgép-szerelő képzés

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Operations Data Analytics Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Duty Manager of Operations

Wizz Air Hungary Ltd.

Tooling and Equipment manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Poggyászraktár koordinátor

Bud Security Kft.

MOC Duty Engineer

Wizz Air Hungary Ltd.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Maintenance Planning Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Engineering Support Specialist

Lufthansa Technik AG
Hirdetés
Translate »