Az idei év üzemelés szempontjából leginkább hullámvasútra emlékeztet Váradi József Wizz-vezér szerint. A magyar kötődésű légitársaság emiatt nem is tud profit-előrejelzést adni, de az első üzleti negyedévüket 8 millió eurós üzemi szintű nyereséggel zárták.

A magyar kötődésű diszkont légitársaság vezetője a Reuters jelentése szerint azért is használta a hullámvasút kifejezést, mert a különböző országok a járvány alakulásától függően újabb szigorításokat vezetnek be, így a cég kénytelen felfüggeszteni a járatokat, ezért hol csökken, hol növekszik felkínált kapacitás.

Fotó: AIRportal.hu

Bár a Wizz Air ebben a környezetben nem tudott profit-előrejelzést adni,
remények szerint a felkínált kapacitás a tavalyi évi 70-80 százaléka lehet átlagosan az év végéig, tehát nagyjából a mostani szint körül stabilizálódhat.

A június 30-án végződött első üzleti negyedévében a Wizz Air elvesztette utasai 93 százalékát, a tavalyi 10,3 millió helyett kicsivel több mint 700 ezer utast szállított, a járatok átlagos kihasználtsága 55,5 százalék volt a tavalyi 93,7 százalék után.

A cég árbevétele 86 százalékkal 90 millió euróra csökkent, de üzemi szinten még szerény nyereséget tudott felmutatni: 8,9 millió euró volt a mérlege a bevételeknek és kiadásoknak. Az adózott eredmény azonban már veszteséget mutat, a Wizz Air az első negyed évet 56,7 milliós mínusszal zárta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szabad készpénzállománya alig csökkent a tavalyi 1,6 milliárd euróhoz képest, az időszak végén 1,5 milliárd euró állt rendelkezésére.

(Fotó: AIRportal.hu)