Tizenhét év után búcsúzik posztjától Bjorn Kjos alapító-cégvezető a Norwegiantől, bár elnöki tanácsadóként marad. A prémium diszkont légitársaság növekvő eredményességről számolt be jelentésében, bár a transzatlanti járatoknál ismét átszervezés következik, a Boeing 737 MAX-ok repülési tilalma pedig a korábban becsültnél kétszer nagyobb negatív hatással van a gazdálkodásra.

A költségcsökkentő program pozitív hatásairól és a javuló pénzügyekről számolt be jelentésében a Norwegian – írja a Flightglobal. A cég az elmúlt időszakban a folyamatos veszteségei és nehéz gazdasági helyzete miatt szerepelt gyakran a hírekben.

A prémium diszkont légitársaság az idei második negyedévben megduplázta a különböző vonzatok nélkül számolt üzemi eredményét a tavalyi azonos időszakhoz képest, és a bevételei, járatainak töltöttsége, valamint a jövedelmezősége is javult.

Bjorn Kjos alapító-vezérigazgató (Forrás: Norwegian)

A tájékoztatás szerint a költségcsökkentő program idei első félévre tervezett 1 milliárd norvég koronás összegét sikerült elérnie a cégnek. Azonban a Boeing 737 MAX típusváltozat repülési tilalma érzékenyebben érinti, mint korábban becsülték: a flottában lévő tizennyolc példány elhúzódó földön állása másfél-kétszer annyi pénzbe kerülhet majd, elérve a 700 millió norvég koronát (kb. 73 millió euró).

A korábbi, általunk is megírt hírnek megfelelően a légitársaság kártérítést is követel a Boeing-gyártól, az aero.de friss cikke szerint nagyjából ugyanekkora, 72,5 millió euró összegben.

Hirdetés

Miközben úgy tűnik, a gazdálkodás javul, jelentős változás történik a felsővezetésben: az alapító-vezérigazgató Bjorn Kjos tizenhét év után távozik posztjáról, a Flightglobal másik írása szerint. Kjos a gazdálkodási eredményekről tartott tájékoztatón azzal viccelődött, hogy épp ideje volt már visszavonulnia, egyébként is, egy légitársaságot 70 éves kor fölött nem szabad vezetni, ő pedig már 73 éves.

A szakember irányításával vált kis, regionális cégből meghatározó légitársasággá a Norwegian. A tájékoztatás szerint elnöki tanácsadóként tovább dolgozik, vezetői feladatait pedig átmeneti időre a pénzügyi igazgató veszi át.

Forrás: Norwegian

A légitársaság, ahogy az elmúlt hónapokban, a közeljövőben is inkább a gazdálkodás egyensúlyának megteremtésére, a mérsékelt bővülésre, kisebb ütemű fejlesztésre fókuszál majd. A következő időszakban például csak egy Boeing 787-9-es Dreamliner érkezik a flottába.

További fejlemény, hogy a norvég diszkont ismét átszervezi a transzatlanti járathálózatát, egyes útvonalak megszűnnek, mások szezonálissá válnak.

Az aero.de másik írása alapján például megszűnik a London-Gatwickről Las Vegasba és Stockholmból Orlandóba közlekedő járat. Tíz útvonal lesz csak a nyári menetrendben elérhető, ezek közé tartozik a Párizs–Boston, a Gatwick–Chicago és a Koppenhága–Los Angeles.

Folytatódik a főbb repterekre költözés is: Párizsból és Barcelonából a téli menetrendváltástól, október végétől nem Oakland, hanem a fő San Francisco-i reptér lesz elérhető. Mint megírtuk, tavaly ősszel először a Londonból közlekedő járatok költöztek át előbbi városból utóbbiba.

Mindezek mellett ismét szárnyra kaptak a pletykák, hogy az IAG-holding újból megpróbálkozik a Norwegian megvételével: az aero.de minapi cikke szerint spanyol lapértesülések arról szólnak, hogy 1,2 milliárd eurós ajánlatot készül tenni (vagy már tett) a többek közt a British Airways és az Iberia tulajdonosaként ismert vállalat.

Hirdetés