Az Easyjet ideiglenesen felfüggesztette egyik pilótáját, aki arról írt ismerőseinek, hogy öngyilkosságot fog elkövetni.

Az Airlive a brit The Sun bulvárlapra hivatkozva azt írta: a pilóta üzeneteit a barátai juttatták el feletteseihez, mert a férfi azt írta az egyik üzenetküldő alkalmazáson keresztül, hogy az élete rossz, öngyilkos gondolatai vannak, és arról is vallott, hogy valóban öngyilkosságot fog elkövetni.

„Azt gondoltam, új emberekkel fogok találkozni, barátságokat kötök a kollégáimmal…az életem szar, amióta megszülettem” – többek közt ezt írta az illető.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A légitársaság az üzenetet látva a pilótát azonnal eltiltotta szakmája gyakorlásától, és több hétig tartó mentálhigiénés vizsgálatoknak és teszteknek kell alávetnie magát, mielőtt újra repülhetne.

A pilóta meghallgatásán tagadta, hogy öngyilkos hajlamú lenne. A légitársaság segítséget ajánlott a férfinak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A pilóták mentális egészségére a Germanwings 9525-ös járatának balesete óta rendkívül nagy figyelem hárul, így vélhetően ebben a lépésben is szerepet játszott a szigorított ellenőrzés és végrehajtás.

A 2015 márciusában lezuhant Airbus A320-as Barcelonából Düsseldorfba tartott, amikor Andreas Lubitz első tiszt kizárta a fülkéből Patrick Sondenheimer kapitányt, majd az Alpoknak vezette a repülőgépet. A fedélzeten 150-en utaztak, senki nem élte túl a francia területen bekövetkezett szerencsétlenséget.

A nyomozás későbbi szakaszában derült ki, hogy a 27 éves Andreas Lubitz depresszióval küzdött, és korábban öngyilkossági hajlamai miatt kezelték. Betegségét, illetve annak súlyosságát igyekezett titokban tartani, majd újabb öngyilkossági kísérletet tervezett, amelyet végül a járat teljesítése közben végre is hajtott.