Az indonéziai fuvarozó elnöke, Rusdi Kirana bejelentette, hogy a Lion Air Boeing 737-esekre konvertálja a B787 Dreamliner típusú utasszállító gépekre vonatkozó megrendelését.

A Lion Air még 2012 júniusában vásárolt 5 darab Boeing 787-8-ast 968 millió dollár értékben, azonban a Batik Air nevű leányvállalatnak szánt gépekre mégsem tartanak igényt, így Boeing 737-esekre konvertálták át a megrendelést. Utóbbiak verziója és darabszáma azonban még nem ismert.


Rusdi Kirana, az indonéziai fuvarozó elnöke azzal indokolta a döntést, hogy a szigetország repülőterein rendelkezésre álló, meglehetősen limitált számú slot-ok miatt a Boeing 787-esnél nagyobb kapacitású típusra van szükség, amit azonban még nem választottak ki, viszont az egyfolyosós gépekre továbbra is nagy igény van.

A Lion Group 1999-ben kezdte meg működését. A cégcsoport (amelynek a Lion Air mellett tagja a Batik Air, a regionális járatokat teljesítő Wings Air, a malajziai Malindo Air, valamint a bangkoki Thai Lion Air) hatalmas útvonalhálózattal rendelkezik, amelyben csak a Lion Air naponta 580 járattal működik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!