Tizenegy éves szolgálat után nem kizárt, hogy a NASA 2021-ben finanszírozás hiányában nyugdíjazza az egyedülálló csillagászati távcsövét, a Boeing 747SP-re telepített SOFIA teleszkópot.
Ha nem változik meg markánsan az amerikai űrügynökség (NASA) költségvetése, és a jelenlegi tervezetet fogadják el, akkor nem lesz miből üzemeltetni a német űrügynökséggel (DLR) közös SOFIA-t (Stratospheric Observatory for Infrared Astronomy), az eddigi legsikeresebb, Föld légkörén belülről kémlelő teleszkópot – írta meg az Inverse.
Az anyagi problémákat az okozza, hogy a NASA-nak a grandiózus tervei vannak az emberes űrutazások terén, a következő évtizedekben újra embert kell küldeni a Holdra, később pedig a Marsra is el kell jutni űrhajósokkal.
Emiatt az összes meglévő projekt és rendszer finanszírozására, fenntartására kevés az idei évre 12 százalékkal megemelt, 25 milliárd USA-dolláros költségvetés, így eshet áldozatul a világ egyetlen olyan csillagászati távcsöve, amelyet repülőgépre telepítettek.
Egyedisége és misszióiban elért sikerei mellett ugyanis tény, hogy a SOFIA üzemeltetési költségei rendkívül magasak, évi 80 millió dollárra rúgnak.
A Boeing 747SP-n (Special Performance) alapuló repülő teleszkóp 2010 óta teljesít rendszeresen missziókat, feladata, hogy adatokat gyűjtsön főleg saját naprendszerünkről, kisebb részben pedig távoli csillagokról, az infravörös tartományban.
Ezen sugárzás nagy részét elnyelik a légkör alsóbb rétegei, de 11-13 kilométeres magasságban megfelelő eszközökkel már könnyedén észlelhetők.
A nyomástartó fallal elválasztott teleszkóptér ajtajának kinyitását, és ezen keresztül az akadálytalan vizsgálódást a repülőgép kiemelkedő teljesítménye teszi lehetővé.
A NASA közlése szerint az egész asztrofizikai program legdrágábbja ez a légi obszervatórium. Gazdaságilag összemérhetetlenek a költségek egy hagyományos teleszkópéval, ami megépítése után sokkal kevesebb karbantartást igényel, és nyilvánvalóan üzemanyag sem kell minden egyes megfigyeléshez.
Mivel pedig 2021-ben pályára áll a NASA legújabb űrtávcsöve, a James Webb-teleszkóp, amely ugyancsak képes lesz képalkotásra az infravörös tartományban, kézen fekvő megoldás az elavultabb rendszer, a SOFIA leállítása.
Idén azonban még biztosan minden a megszokott menetrendben folytatódhat tovább: az N747NA lajstromjelű gép az év nagy részét Palmdale-ben tölti, a nyár legmelegebb hónapjaiban pedig Christchurch-be települ át, és innen repüli a csillagászok számára kulcsfontosságú küldetéseket.
Ezen kívül csak nagyon különleges, ritka égi jelenségek megfigyelésére települ át a SOFIA a világ más részeire: mint azt korábban megírtuk, tavaly szeptemberben, kilenc évnyi üzemelés után először hajtott végre küldetést európai bázissal, a németországi Stuttgartból.
Részletes bemutató videó a repülő teleszkópról