A Turkish Airlines Milánóból Isztambulba tartó, TK1878 számú járatát teljesítő Airbus A320-as típusú repülőgép leszállás közben szenvedett balesetet az isztambuli Atatürk repülőtéren.
A járatot teljesítő TC-JPE lajstromjelű Airbus az első megközelítési kísérlet során pár másodperccel a tervezett földet érést megelőzően hirtelen jobbra dőlt és nagy erővel a 05 jelű futópályának csapódott. Ekkor a jobb oldali szárnyvég, a jobb oldali hajtómű is megsérült, a jobb oldali főfutó kiszakadt a helyéről és a repülőgép fékszárnyaiban is sérüléseket okozott. A repülőgép átstartolást hajtott végre és vészhelyzetet jelentett.
A gép jobb oldali, 2-es számú hajtóművéből a helyszínen készült fotók és videók szerint az átstartolást követően lángok csaptak ki.
A repülőgép, melynek a jobb oldali főfutója kiszakadt a helyéről, a második leszállási kísérletet követően földet ért a 35L jelű futópályán majd egy füves területen állt meg. A repülőtéri tűzoltók ezután körülvették és oltóanyaggal borították be az Airbus-t, hogy megelőzzék a tüzet.
Az utasokat és a személyzetet a vészcsúszdák segítségével menekítették ki a repülőgépből. A járat fedélzetén összesen 97-en utaztak, a Reuters tudósítása szerint nem történt személyi sérülés.
Frissítve: 2015. április 25. 20:00