Az Attestor lehívta a német szövetségi állam és Hessen tartomány által jelenleg a Condor légitársaságban birtokolt 49 százalékos részesedés megvásárlására vonatkozó opcióját.
A Condor közölte, hogy a tulajdonosi szerkezet átalakításának feltételeit azt követően teremtették meg, hogy a légitársaság 2026 tavaszán idő előtt visszafizette a KfW által garantált állami hitel fennmaradó, 175 millió eurós részletét is.
A fennmaradó 49 százalékos részesedést eddig az SG Luftfahrtgesellschaft kezelte a szövetségi állam és Hessen megbízásából. A tranzakció tervezett zárása 2027. augusztus 31-e a légitársaság közleménye szerint.

Az Attestor 2021-ben, a Thomas Cook-csoport összeomlását és a koronavírus-járvány okozta válságot követően szerzett 51 százalékos részesedést a Condorban.
A német állam és Hessen a fennmaradó 49 százalékot biztosítékként tartotta meg az állami segítségnyújtás részeként. Az Attestor ezt követően hitelkeretekkel és tőkével támogatta a légitársaságot, ami lehetővé tette a szélestörzsű és keskenytörzsű flotta megújítását.
Kapcsolódó hír, hogy Condor jelentős költségcsökkentésre készül. A légitársaság a munkavállalói képviseletekkel arról tárgyal, hogy a következő két üzleti évben egyaránt 100-100 millió euróval csökkentse a költségeket.
A 2024/25-ös üzleti évben a Condor árbevétele közel 11 százalékkal, 2,35 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredmény (EBIT) pedig több mint 25 százalékkal, 151 millió euróra emelkedett. A társaság ugyanakkor 110 millió eurós nettó veszteséget könyvelt el. Ebben a flotta megújításához felvett, az Attestor által biztosított finanszírozás kamatterhei, valamint az új számviteli szabályok alkalmazása is szerepet játszott.
A teljes tulajdonszerzés ugyanakkor nem feltétlenül jelenti az Attestor hosszú távú jelenlétét.
Peter Gerber, a Condor vezérigazgatója az aero.de híre szerint nemrég arról beszélt, hogy a légitársaság várhatóan egy nagyobb légiközlekedési csoporthoz csatlakozhat.
A Lufthansa versenyjogi okokból szerinte nem jöhet szóba, lehetséges partnerként pedig az Emirates, az Etihad, a Qatar Airways és a Turkish Airlines nevét említette.

















