A kínai állami légicég, az Air China megvenné a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT mintegy 49 százalékát, amely mintegy százmillió eurós (több mint harmincmilliárd forintos) beruházást jelent – írta az Aero.de az egyik legjelentősebb lengyel napilap, a Rzeczpospolita információira hivatkozva.

A LOT lengyel légitársaság retro-festésű repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A LOT lengyel légitársaság retro-festésű repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu)

Hosszú évek próbálkozásai után úgy tűnik, privatizálják a lengyel nemzeti légitársaságot: a LOT kérője ezúttal a kínai állami légicég, az Air China, amely 49 százalékos – a repülési jogok megtartásához szükséges uniós előírásoknak megfelelő – részesedést szerezne benne mintegy százmillió eurós (több mint harmincmilliárd forintos) befektetéssel.

Az Aero.de német légiközlekedési hírportál az egyik legjelentősebb lengyel napilap, a Rzeczpospolita (Köztársaság) információira hivatkozva ír erről, felidézve, hogy korábban a magyar gyökerű Wizz Air mögötti amerikai befektetővállalat, az Indigo Partners, illetve a Turkish Airlines is felbukkant a hírekben, mint lehetséges kérő. (Ismert, mindezt jóval megelőzően a Swissairnek volt részesedése a cégben, annak csődje után az állam vette vissza a több mint egyharmadnyi részvénycsomagot.)

A lengyel napilap információira ugyanakkor a pénzügyminisztérium és a LOT képviselői sem kívántak reagálni, bár az orgánum úgy tudja, a napokban már találkozó is lesz a kínai cég delegációjával.

Jacek Krawczyk, az egyik európai uniós szerv, a gazdasági és szociális bizottság légiközlekedéssel is foglalkozó magas rangú vezetője úgy véli a napilapnak nyilatkozva: ha ez az üzlet megvalósul, a kínaiak „a hátsó ajtón át belépnek Európába”.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szerinte ez rosszkor történne, mivel Brüsszel a következő hónapokban tárgyal Kínával különféle légügyi megállapodásokról.

A Rzeczpospolita emlékeztet viszont arra, hogy Korea is „betette a lábát” az európai légiközlekedési piacra a Czech Airlines-ban megvett részesedésével.

Az Air China Airbus A330-200-as repülőgépe. A légitársaság éppen a napokban jelentette be, hogy hetente négy alkalommal közvetlen járatot indít Peking és Varsó között 2016. szeptemberétől. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Air China Airbus A330-200-as repülőgépe. A légitársaság éppen a napokban jelentette be, hogy hetente négy alkalommal közvetlen járatot indít Peking és Varsó között 2016. szeptemberétől. (Fotó: AIRportal.hu)