Az ukrán légügyi hatóság bevonta a Ukraine Air Alliance légitársaság üzemeltetői engedélyét a cég egyik Antonov An-12-esét ért, halálos áldozatokkal járó balesetet követően.

A Ukraine Air Alliance immár nem szerepel az Ukrajnában bejegyzett légitársaságok október 7-én frissített hivatalos nyilvántartásában.

A légitársaság neve ugyancsak eltűnt az Európai Unió légterébe történő berepüléshez szükséges EASA-engedéllyel rendelkező légitársaságok listájáról.

Az ukrán hatóság október 7-én, hétfőn nyilvánosságra hozott rövid közlése szerint a légitársaság engedélyeit már október 5-én nulla órától bevonták. A közlemény arra nem tért ki, hogy az intézkedés csak ideiglenes, vagy a légitársaság megszűnését is jelenti-e.

Fotó: AIRportal.hu

Amint arról korábban beszámoltunk, a Ukraine Air Alliance UR-CAH lajstromjelű An-12-es áruszállító repülőgépe az ukrajnai Lviv közelében, a repülőtér megközelítése során szenvedett balesetet 2019. október 4-én pénteken, a hajnali órákban. A fedélzeten tartózkodó nyolc emberből öt veszítette életét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A közösségi médiában elérhető felvételek szerint a repülőgép egy bozótos területen ért földet, a jobb oldali szárny és a hajtóművek jelentős károkat szenvedtek. A később nyilvánosságra hozott képek szerint a repülőgép orr része teljesen összeroncsolódott.

Az infrastruktúráért felelős miniszter közlése szerint a hatóságok megkezdték az esemény kivizsgálását, az elsődleges gyanú szerint a baleset azért következett be, mert az An-12-es tartályaiból kifogyott az üzemanyag.

A Ukraine Air Alliance légitársaság rendszeresen teljesít áruszállító járatokat Antonov An-12-es repülőgépeivel Nyugat-Európába, a most balesetet szenvedett repülőgép az elmúlt években több alkalommal járt Ferihegyen is.

A légitársaság flottájában a balesetet követően hat darab 49-56 év közötti korú An-12-es maradt az internetes adatbázisok szerint.

Fotó: AIRportal.hu