A Boeing friss előrejelzése szerint 6800 milliárd dollár értékben rendelhetnek a légitársaságok és lízingcégek új repülőgépeket a következő húsz évben.

A társaság a párizsi légi szalonnal egy időben publikálta előrejelzését, amelyben a teljes piac értékét 500 milliárd dollárral magasabbra becsülte, mint egy évvel korábban, amikor a farnborough-i szalonon tették közzé becsléseiket.

A társaság most 44 ezer új repülőgépre lát igényt a következő húsz évben 6800 milliárd dollár értékben, ez 3 százalékkal, mintegy 2 ezer géppel magasabb, mint egy évvel korábban. Emellett a szolgáltatások vásárlása is jelentős, 9100 milliárdos piac lesz, így a kettőt egybe vetve 16 ezermilliárd dollár jön ki.

Az új repülőgépek 44 százaléka egyébként a Boeing szerint a kiöregedő gépek cseréjét fogja szolgálni, a fennmaradó 56 százalék pedig az egyre nagyobb igényeket kielégítve a flotta bővítését szolgálja majd. A Boeing számításai szerint az éves utasforgalom 4,2, a cargo volumen pedig 4,6 százalékkal bővül majd minden évben. 2038 végéig mindezeket egybe vetve a globális flotta mérete 50,660 repülőgép lehet. Ez az első alkalom, hogy a várakozások meghaladták az 50 ezer darabos becsült flottaméretet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A legnagyobb szegmens a kereskedelmi gépeken belül továbbra is a keskenytörzsűeké lesz, 32 400 új ekkora gépre lát igényt a Boeing 3800 milliárd dollár értékben, a fő vevők pedig az ázsia-óceániai fapados légitársaságok lehetnek.

A szélestörzsű gépek piacán a Boeing előrejelzése szerint 8340 új gép kelhet el 2600 milliárd dollár értékben, az igény azonban fluktuál, egy nagyobb hullám a következő években jelentkezhet.