Megkapta a kereskedelmi forgalomba helyezéshez szükséges légialkalmassági bizonyítványt az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalától (FAA) a Boeing 737 MAX 8 típus – közölte lapunkkal az amerikai repülőgépgyártó.

A Boeing új generációs, keskenytörzsű 737 MAX családjának első tagja néhány hónapon belül kereskedelmi forgalomba áll majd a bevezető légitársaság flottájában, az ehhez szükséges felkészülés már megkezdődött.

A típus átfogó tesztelési programját négy tesztrepülőgéppel, valamivel több, mint egy év alatt hajtotta végre a Boeing, a prototípus 2016. január végén hajtotta végre szűzrepülését.

Az FAA által kiadott bizonyítvány tanúsítja, hogy a 737 MAX 8 megfelel a vonatkozó légiközlekedési jogszabályoknak, biztonságos és megbízhatóan üzemeltethető.

A 737 MAX 8 14%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt a mai keskenytörzsű repülőgéptípusoknál és a típus szén-dioxid kibocsátása is ugyanennyivel alacsonyabb elődjeinél.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A MAX 8-at a hosszabb 9-es változat követi majd, melyet a napokban mutatott be az amerikai gyártó és hamarosan megkezdik ennek a nagyobb befogadóképességű változat repülési tesztjeit is. A 9-est követi majd a kisebb MAX 7 és a low-cost légitársaságok igényeire alakított, sűrű székezésű MAX 200 változat. Eközben a gyártó az ügyfelek igényeire (és az A321neo 737 MAX 9-hez képest ötszörös eladási számaira – a Szerk.) reagálva dolgozik a 10X-ként emlegetett még hosszabb törzsű változaton.

A 737 MAX típuscsaládhoz csak a CFM International LEAP-1B típusú új generációs hajtóművek választhatók. Az új hajtóműveknek, az új technológiájú kettős tollazatú wingleteknek, valamint az aerodinamikai és egyéb fejlesztéseknek köszönhető a típus üzemanyagtakarékossága.

A típuscsalád különböző változataira eddig több mint 3 600 megrendelést regisztrált a Boeing 83 vásárló részéről.

Repül a Boeing 737 MAX 8! (Fotó: Boeing Company) | © AIRportal.hu

Repül a Boeing 737 MAX 8! (Fotó: Boeing Company)