A lehetséges újabb repülőgép-megrendeléseket körvonalazó IAG-vezér, Willie Walsh szerint az A320neók mellé rendelhetnek 737 MAX-ot is, emellett az új generációs 777X is nagyon vonzó számukra.

A régebbi 777-esek után a legújabb változat érkezhet? (Fotó: AIRportal.hu)

A többek közt a British Airwayst és az Iberiát is tulajdonló IAG-holding 2023-ra több mint hétszáz repülőgépes flottát kíván üzemeltetni.

Így a meglévő megrendeléseken túl további több mint százhúsz keskenytörzsű és negyven szélestörzsű repülőgépre terveznek szerződést kötni. Az Aerotelegraph szerint a cégcsoport vezetője a minap elejtett néhány információmorzsát a konkrét terveikről.

Willie Walsh közölte, hogy a Boeing 777X iránt határozottan érdeklődnek, és a szavai szerint ahelyett, hogy a keskenytörzsűeknél kizárólag az Airbus A320neóra koncentrálnának, megvizsgálják a Boeing 737 MAX-ot is.

Ami a szélestörzsűeket illeti, az IAG-taglégitársaságok Airbus A350-900-asokra (az Iberiának), -1000-esekre és Boeing 787-10-esekre (a Britishnek) egyaránt rendelkeznek megrendeléssel. A brit légitársaság emellett már üzemelteti a 787-es két kisebb változatát, valamint számottevő mennyiségben van a flottájában 777-200ER és -300ER, így a jövőbeni beszerzés bármely típust illetően logikus.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Már tavaly májusban meglebegtette Walsh, hogy újabb Boeing-gépeket vásárolhatnak, mivel egyaránt tárgyalnak további szélestörzsűekről az Airbus és az amerikai rivális képviselőivel, de utóbbiakkal „nagyon konstruktívak” a megbeszéléseik.

A keskenytörzsűeknél az A320neo típuscsaládra vonatkozóan több mint száz példányra van a holding légitársaságainak megrendelése, így bár meglepő volna a Boeing 737 MAX-szerződés, nem logikátlan, hiszen nagy légitársaságoknál elképzelhető a megosztott flotta.