Agresszívan kezdett viselkedni és rasszista kijelentésekkel inzultálta egy idős férfi az egyik utastársát a Ryanair FR9015 Barcelona – Stansted járatának beszállítását követően, október 20-án.

A konfliktust az váltotta ki, hogy az egyik ablaknál ülő idős fehér férfivel egy sorba, a folyosó mellé foglalt helyet egy idős fekete asszony. Még mielőtt teljesen elszabadultak volna az indulatok, a járaton dolgozó légiutaskísérők és a többi utas próbálta lecsillapítani a férfit, végül pedig az idős hölgyet elültették egy másik helyre a magából kifordult, rasszista férfi mellől.

Az érintett nő lánya és az utasok közül többen is kifogásolták, hogy a Ryanair-személyzet nem távolította el a fedélzetről a férfit és nem hívta ki a rendőrséget. A légitársaság miután az eseményről készült videó a Twitteren elterjedt, és több lap is írt az esetről annyit közölt, hogy jelentették az esetet a hatóságoknak és folyamatban rendőrségi levő ügyet nem kommentálnak.