Új közvetlen járat indulhat Budapestről Oroszországba, a külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint a magyar főváros és Kazán között létesülhet új járat.

Szijjártó Péter az MTI híre szerint az új közvetlen járat elindításáról még múlt héten állapodott meg, miután több orosz miniszterrel, így Szergej Lavrov orosz diplomáciai vezetővel, Alekszandr Novak energiaügyi és Gyenisz Manturov iparügyi tárcavezetővel is tárgyalt.

A magyar külügyminiszter azt is mondta, hogy hosszú évek visszaesése után sikertörténetek jellemzik majd a magyar-orosz kapcsolatokat.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy a jövőben létesülő Budapest-Kazán járatot mikortól, illetve mely légitársaság és milyen repülőgéppel teljesíti majd. A repülőteret jelenleg egy légitársaság, a 2015-ben alapított UVT Aero használja bázisként, de a társaság Bombardier CRJ-200-asai nem képesek technikai megálló nélkül elérni Budapestet.

Forrás: Kazan Airport Facebook

A Kazáni Nemzetközi Repülőtér és Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között nagyjából 2500 kilométer távolság van, jelenleg mintegy 6 óra repüléssel és moszkvai, vagy rigai átszállással érhető el a legkönnyebben, előbbi az Aeroflot, utóbbi az airBaltic színeiben repül). Tatárföld legnagyobb repülőtere 2017-ben 2,6 millió utast kezel és a nagy orosz légitársaságok (Aeroflot-Pobeda, S7, Rossiya, UTAir) mindegyike jelen van a repülőtéren.

Az 1,2 milliós Kazán a repülést kedvelők számára azért is lehet ismerős, mert a Kazáni Helikoptergyárban készültek egyebek közt a Mi-8-as helikopterek, illetve ebben a városban készülnek a Tupoljev 214-ese is.