Sajtótájékoztatót tartott egy éves budapesti bázisalapítása alkalmából a Ryanair. A Liszt Ferenc repülőtér SkyCourt termináljának konferenciatermében összegyűlt tudósítók és újságírók számára Svenja Damzog és Katarzyna Gaborec, az ír ultra low-cost légitársaság értékesítési és marketing munkatársai tartottak szép számokról és kedvezményes árajánlatról is szóló beszámolót.
A Ryanair első járatai napra pontosan nem egy éve indultak Budapestről, a járatnyitó ünnepség és a bikinis lányok fellépése ugyanis tavaly február 17-én voltak, de tény, hogy lényegében 1 éve tért vissza a Liszt Ferenc repülőtérre a Michael O’Leary vezette légitársaság.
A Ryanair 2005 és 2010 között már üzemeltetett járatokat Budapestre, de ezt követően 2012-ig nem voltak jelen a légitársaság gépei a magyar főváros központi repülőtéren.
Michael O’Leary tavaly januárban egy budapesti belvárosi szállodában tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy légitársasága visszatér a ferihegyi repülőtérre. Akkor persze még szolidan, mindössze öt járattal kívántak indulni, de a magyar nemzeti légitársaság február 3-i összeomlása után hatalmas lehetőség és piac nyílt meg a Ryanair előtt, amire karvaly módjára csapott le a vállalat. Sokszor olyan járatokat is indítva, amelyekről már előre sejteni lehetett, hogy nem lesznek túlságosan hosszú életűek.
Szomorú emlék, talán nem is szabad feledni, hogy február 17-én, amikor az első Ryanair járatok elindultak és kezdetét vette a low-cost expanzió, aznap távozott Budapestről vissza a tulajdonosához a Malév utolsó Boeing 737 Next Generation típusú repülőgépe (HA-LOB). A fapadosok hangos morajjal, hol jól, hol kevésbé jól leplezett örömmámorban átvették az uralmat és tetszik, vagy sem, de a budapesti repülőtér is sokak megítélésében ezen légitársaságok magyar megnevezésének jelzőjét öltötte kényszerűen magára.
O’Learyék öt darab Boeing 737-800-assal indították budapesti üzemelésüket. Katarzyna Gaborec a mai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a Malév leállását követően a Ryanair történetének legnagyobb bázisnyitását hajtotta végre, amikor 30 útvonalra, heti 280 járatot tettek elérhetővé. A cég ráadásul az akkor még működő, a fapados társaságok számára fenntartott 1-es terminál helyett rögtön a tágasabb és elegánsabb 2-es terminálon kezdte meg budapesti üzemelését.
A sajtótájékoztató prezentációs diáin felelevenítésre kerültek a Ryanair nagy pillanatai, a járatnyitás képei, valamint azok az események, amelyekkel a légitársaság nagy érdeklődést váltott ki, köztük a tavaly tavasszal megrendezett magyar általános iskolai osztályok Boeing 737-es sétarepülése, amely valóban egy szép gesztus volt a cég részéről.
Katarzyna Gaborec elmondta, hogy jelenleg három Boeing 737-800-ast állomásoztatnak a budapesti repülőtéren, ahonnan 20 célállomásra, heti bontásban 170 járatot indítanak. Az induláshoz képest csökkentett kínálatot a szinte már hagyományos Ryan-formulával élve a Budapest Airport magas áraival indokolták. Természetesen az elsőszámú konkurens, a Wizz Air sem maradhatott ki az említés sorából, velük kapcsolatban az ártényezőt emelte ki a Ryanair képviselője, aki mind mondta áraik 28%-kal kedvezőbbek a Wizznél.
Ami az utasszám teljesítményt illeti igen szép, 2 milliós adatot közölt Gaborec, amiről később kiderült, hogy a márciusban záruló üzleti évükig számítanak erre a becsült mennyiségre. A jövő év ugyanezen időszakára, azaz 2014 márciusáig bezárólag azonban már csak 1.2 millió utassal kalkulálnak, de idén március végéig még a járathálózat módosításáról is döntés születik.
A bázisnyitó évforduló alkalmából akciós repülőjegy kínálattal kedveskedik utasainak a Ryanair: az ajánlat szerint hétfő éjfélig 2790Ft-os áron lehet áprilisi repülésre jegyeket foglalni.