A Thaiföld északi részén lévő Chiang Mai az ország második legnagyobb városa Bangkok után. A mianmari határhoz közel fekvő, hegyek által szegélyezett város a thai buddhista templomok és kultúra, a természeti kincsek, valamint a nagyvárosi forgatag iránt érdeklődő utazóknak kínál sokszínű élményeket.

Fotók: AIRportal.hu

Chiang Mai repülőtere (CNX) a városközponttól mindössze 5 kilométeres távolságra fekszik, forgalomtól függően 15-30 perces transzferrel elérhető. Budapest és Chiang Mai között a Qatar Airways új járatának köszönhetően egyetlen dohai átszállással repülhetnek a magyar utasok.

A repülőtér remek összeköttetéseket kínál Thaiföld és a régió többi városával, diszkontokkal gyorsan és olcsón lehet ide eljutni akár a 700 kilométerre fekvő Bangkokból, akár a bő 1 órás repülőúttal elérhető, népszerű dél-thaiföldi üdülőhelyekről, Krabiról, vagy Phuketről. Így könnyen megszervezhető egy több megállós egzotikus nyaralás is.

Chiang Mai – jelentése Új Város – az 1296-tól 1768-ig fennálló Lan Na királyság fővárosa volt, ezt a címet az észak-keletre fekvő Chiang Raitól vette át az 1200-as évek végén. A település 1,5 x 1,5 kilométeres, szabályos négyzet alakú óvárosát minden oldalról egy többé-kevésbé jó állapotban megmaradt városfal és csatornarendszer veszi körül. A városban bóklászva számos buddhista templomot, kolostort és egykori királyi temetkezési helyet találhatunk.

A térség leghíresebb szent helye, a Wat Phra That Doi Suthep azonban nem a városban, hanem a várostól észak-nyugatra lévő Doi Suthep hegyen található. A templom az 1300-as évek második felében épült, a pagodában Buddha egyik csontját is elhelyezték. A hely különleges hangulatához hozzájárul, hogy a mintegy ezer méter magas hegy tetejére egy meredek szerpentinen lehet feljutni, majd az utolsó pár száz méteren sikló-szerű lift szállítja a látogatókat. A hegy tetejéről csodálatos kilátás nyílik Chiang Maira.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Thaiföld legmagasabb pontján

Aki Chiang Maiban jár, annak feltétlenül érdemes ellátogatnia Thaiföld legmagasabb hegyére, a tartományhoz tartozó Doi Inthanonra, valamint az azt körülvevő, hasonló nevű nemzeti parkba.

A 2565 méter magas Doi Inthanon másfél-kétórás autóútra van Chiang Maitól. A nemzeti parkban számos érdekes látnivaló várja a turistákat, megismerkedhetünk az ópiumtermelőkből lett, mára már elsősorban rizs és kávétermeléssel foglalkozó helyi törzsekkel.

Fogyaszthatunk helyben termelt, válogatott, pörkölt és őrölt kávét, megtekintve a kávé elkészítésének teljes folyamatát, ehetünk a helyben termelt gyümölcsökből, és egy igazi rizsföldet – tehát nem a turisták kedvéért fenntartott látszathelyet – is bejárhatunk.

A hegycsúcs felé közeledve érdemes útba ejteni a Phra Maha Dhatu Naphamethinidon és Naphaphonphumisiri Pagodát, az azt körülvevő kertet, amelyet a thai légierő épített az azóta elhunyt király tiszteletére. Ha a 2000 méter feletti hegyet éppen nem borítja felhő, csodálatos kilátás nyílik innen a nemzeti parkra.

Az út megkoronázásaként Thaiföld legmagasabb csúcsán, a 2500 méter feletti magasságban rövid túrát lehet tenni a zuzmóval, mohával borított buddhista emlékhelyre, és sétálhatunk az azt körülvevő misztikus hangulatú, hűvös, párás őserdőben. Erre a programra érdemes melegebb ruhával és esőkabáttal, vízálló túracipővel készülni, mert főleg az esős évszakban a hegyen egyik pillanatról a másikra hatalmas záporok kerekedhetnek.

A nagyobb eső egyik látványos következménye, hogy ilyenkor hatalmas mennyiségű víz zúdul le az egyébként csendesként, kis hozamúként jellemzett Wachiratan vízesésen, amelyet visszafelé úton érdemes útba ejteni.

Finomságok az éjszakai forgatagban

Chiang Mai, illetve a környék bejárásához egyébként érdemes egy helyi, profi utazásszervezőt igénybe venni, mert sokat tehet hozzá az élményhez, ha egy olyan cég idegenvezetője van a segítségünkre, mint a Thaiturizmus.hu parnere, a Wandering Star Tour, illetve ha a transzferek előre le vannak szervezve.

Chiang Maiban a városközpont, vagy az óváros közelében tanácsos megszállni, mert így a hotelből kilépve máris a város sűrűjében találhatjuk magunkat. Bár az utcákon töménytelen mennyiségben rendelkezésre álló tuk-tukkal (afféle motortaxi) könnyen, gyorsan és nem utolsó sorban olcsón lehet közlekedni.

A belvárosban naplemente után nyitnak az éjszakai piacok, ahol a tipikus ázsiai forgatag várja az utazót. A piacokon számos étterem, vagy jellegzetes thai street food árus, kifőzde várja az éhes és különleges étkekre vágyó turistákat. A nemzeti ételnek számító pad thai tészta alapú egytálétel mellett olyanokat is ki lehet próbálni, amire még a helyi thai idegenvezető is felvonja a szemöldökét – ilyen például a grillezett skorpió.

A piacokon minden elképzelhető termék megtalálható, ruhaneműk, ékszerek, kézműves ajándéktárgyak között válogathatunk. A helyi hatóságok látszólag komoly harcot folytatnak a márkás, vagy márkásnak tűnő termékek kereskedelme ellen, és mázsaszám gyűjtik össze a hamis órákat, táskákat, ruhaneműket a razziák során. Egy-egy ilyen alkalom után akár hetekbe is beletelhet, amíg az árusok visszamerészkednek, ha egyáltalán mernek, így egyre kevésbé jellemző, hogy ezekből a termékekből is be tud vásárolni az utazó.

Az éjszakai forgatagban kinyitnak a night clubok is, ahova a riói karnevál jelmezeit is megszégyenítő ruhákba öltözött, egzotikus szépségek invitálják az érdeklődőket. Szemügyre véve őket, jó néhányukról kiderülhet – ha másról nem is – az ádámcsutkájuk vagy mélyebb hangjuk miatt, hogy nem feltétlenül azok, akinek látszanak, hanem ladyboyok.

Chiang Mai igazán sokrétű, sokszínű egzotikus élményt kínál minden utazónak. Aki már látta Bangkokot és egy kicsit más, különleges élményre vágyik – akár egy Krabin eltöltött tengerparti nyaralás néhány napos kiegészítéseként -, nem fog csalódni, ha útba ejti Észak-Thaiföld fővárosát és a környező nemzeti parkokat.

Köszönjük a Qatar Airways és a Thaiturizmus.hu segítségét a cikk elkészítéséhez!