Egy hosszútávú utazás megterhelő és fárasztó lehet, a közbenső átszállásra pedig az utasok többsége szükséges rosszként tekint: már amikor megérkezik a transzfer-repülőtérre arra koncentrál, hogy bárcsak indulna már a következő repülőgép. A dohai légikikötőre érdemes másként gondolni, ez nem egy olyan megahub, ahol átpréselik magukat az utasok és aztán igyekeznek azt mihamarabb elfelejteni. A Hamad reptér egy oázishoz hasonlítható a nemzetközi légiközlekedés egyik fontos csomópontjában, ahol lehet egy kicsit lazítani a repülések között, kellemesen és akár hasznosan eltölthető a repülőgépek közti néhány óra.

A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér egyes terminálkomplexuma. (Forrás: Hamad Airport)

Doha repülőtere, mely a Qatar Airways globális átszállóközpontja az ötödik helyezést érte el idén a világ repülőtereit rangsoroló Skytrax World Airports Awards-on.

Ezzel a katari légikikötő egy helyet javított 2017-es eredményéhez képest, négy távol-keleti repülőtér Szingapúr-Changi, Szöul-Incheon, Tokió-Haneda és Hong Kong-Chek Lap Kok repterek végeztek nála jobb helyen.

A Hamad rendkívül „fiatal” reptér, mindössze 4 éve nyitották meg. A légikikötő építését 2005-ben kezdték és eredetileg 2009-ben tervezték a megnyitását, de több halasztást követően végül 2014. április 30-án nyílt meg az utasforgalom számára. A repülőtér a városközponttól és a régi repülőtértől keletre, egy mesterséges szigeten épült meg, két párhuzamos, 4250 és 4850 méter hosszú és 60 méter széles futópályával.

A repülőtér egy, hatalmas központi terminálban szolgálja ki az utasokat. A terminálépülethez keresztirányban csatlakozó A és B mólón 10-10 utashidas beszállítókapu működik, a központi csarnokból Y alakban kinyúló C-D-E szárnyakban 13+4+4 utashidas, valamint még 22 buszos beszállítókapu kapott helyet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A mintegy 700 méter hosszú C szárny felső emeletén automata kisvonat szállítja az utasokat a fő csarnokból a D-E szárnyak csatlakozásához, az alsó szinten pedig mozgójárdák könnyítik meg a távolságok leküzdését. A repülőtér fejlesztési tervei között szerepel még a D és E szárnyak bővítése, az F-móló, valamint a 2-es terminál megépítése, ha az utasforgalom növekedése szükségessé teszi.

A repülőtér 700 méter hosszú C szárnyának felső szintjén kisvonat szállítja az utasokat a központi csarnokból a D és E mólók csatlakozásához. Az alső szinten mozgójárdákon közlekedhetnek az utasok a hosszúkás terminálrészben. (Fotó: AIRportal.hu)

2017-ben 35,27 millió utas fordult meg a légikikötőben, az utasforgalom 5,4%-os csökkenést mutat az előző évi forgalomhoz viszonyítva, amikor a Hamad reptér a világ 50. legforgalmasabb reptere volt 37,28 millió utassal. A visszaesés oka a környező országok által Katarral szemben bevezetett blokádban keresendő. A repülőgépmozgások száma és a repülőtéren kezelt áru mennyisége ugyanakkor 15-15%-kal nőtt az előző esztendőhöz képest.

2018 második és harmadik negyedévében az utasforgalom újra növekedési pályára állt, 10%-ot meghaladó utasszám-növekedést mértek a repülőtéren az előző év azonos időszakához képest. A repülőtér elméleti, éves kapacitása a jelenlegi utasszámnál jóval nagyobb forgalomra van méretezve.

Az Y-alakú C-D-E móló csatlakozása, ide érkezik a kisvonat a központi csarnokból. (Fotó: AIRportal.hu)

Amennyiben a repülőtérre olyan repülőgéppel érkezünk, amely külső állóhelyen parkol – mint például sokszor a budapesti járatok esetében – rögtön rövid ízelítőt kapunk a térség rendkívül forró, sivatagi klímájából.

A repülőgéptől a buszig tartó pár lépés során az ember elgondolkodik, hogy a teljes arcot takaró maszkban, a forró betonon dolgozó csomagrakodók és repülőgép-kiszolgálók munkája azért itt meglehetősen megterhelő lehet, a 40-50 fok közötti meleget lehetetlen megszokni.

A business-utasokat külön, kisebb buszokkal szállítják a terminálhoz, a repülőtéri buszok jól hűtöttek, ahogy a terminálban is kellemes a klíma. Néhány éve még az utasok arra panaszkodtak, hogy hideg van a dohai terminálban, azóta az európai utasoknak is megfelelő, kellemes hőmérsékletet tartanak fenn az épületkomplexumban.

Az érkező utasoknak, mielőtt beléphetnének a terminál tranzit területére egy utasbiztonsági ellenőrzésen kell átesni, ahol ugyanúgy átvilágítják a kézipoggyászokat és átvizsgálják őket, mintha az utcáról érkeztek volna. Az utasok azonban jól eloszlanak a sok biztonsági csatorna között, és a repülőtéri alkalmazottak is hatékonyan terelik az embereket a gyorsabb átjutás érdekében.

A várakozás perceiben már használható a repülőtér ingyenes és gyors wifi internet elérése, melyre regisztrációt követően lehet csatlakozni. A beszállókártya azonosítószáma alapján bejelentkezni a hálózatra kissé bonyolult és nem is mindig sikerül, de mobiltelefonszám megadásával is azonosíthatjuk magunkat. Ekkor egy SMS-ben kapott kódot kell megadni a csatlakozáshoz, a fogadott szöveges üzenetnek nincs díja a magyar szolgáltatóknál.

Digitális kijelzők, formák és fények összhangja a terminálban. (Fotó: AIRportal.hu)

A repülőtér forgalma rendkívül hektikus képet mutat az egyes napszakokban, az érkező és induló járatok többsége erős „löketekben” közlekedik. A Budapestről reggel Dohába induló járat utasai például egy szinte üres repülőtérre érkeznek meg – így az utasbiztonsági ellenőrzésen is nagyon gyorsan átjuthatnak – majd ahogy megérkezik az esti löket, úgy népesedik be a repülőtér.

A Hamad Airport 2017-ben az elsők között végzett pontosság tekintetében, a reptérről induló járatok több mint 85%-a tudott pontosan elindulni az OAG kimutatása szerint. Ez annak is köszönhető, hogy az induló járatok egy részénél a beszállítás a szokottnál hamarabb kezdődik. A repülőgépek utasai a beszállókártyák beolvasása után egy elszeparált váróban, zónákra osztott ülőhelyeken várhatják a repülőgépbe történő beszállást.

A repülőtér központi csarnokában mára a reptér jelképévé vált óriásszobor nyújt remek tájékozódási és találkozópontot. A Lamp Bear, egy óriási Teddy mackó, mely egy lámpa alatt ücsörög és gombszemeivel figyeli a reptér életét. A hét méter magas bronzszobor 18-20 tonnát nyom, a svájci születésű Urs Fischer alkotását a katari uralkodócsalád egyik tagja 6,8 millió amerikai dollárért vásárolta egy New York-i aukción. Elsőre fura, hogy miért van egy ilyen témájú és ekkora szobor a repülőtéren, de később egy kedves színfoltként épül be az ember emlékezetébe az óriásmaci.

Lamp Bear a reptér jelképe a központi csarnok közepén. (Fotó: AIRportal.hu)

Mivel a repülőtér forgalma az átszálló utasokra épül a terminálban rendkívül sok lehetőség van a járatok közti idő eltöltésére. Éttermek, duty-free és divatmárka-üzletek széles választéka áll az utasok rendelkezésére, sőt a központi hallban egy hatalmas arany ékszer kioszk is működik. A világmárkák mellett lehet találni helyi specialitásokat is a reptér termék, és ételkínálata között.

A terminál szinte minden pontján rengeteg ülőalkalmatosság áll az utasok rendelkezésére, több helyen tölthetők a mobilkészülékek is. Az épületben folyamatosan dolgoznak a takarítók, a megfelelő számú mellékhelyiség is tiszta, kulturált állapotokat mutat.

A épületen belül működik egy repülőtéri szálloda és egy teljesen felszerelt Spa is, ahol egy 25 méteres úszómedencében mozgathatják át magukat az utasok egy-egy hosszabb repülőút után, de természetesen masszázs és egyéb szolgáltatások is a vendégek rendelkezésére állnak. A Spa használata térítés mellett lehetséges azon utasok számára, akik nem szállnak meg a hotelben.

Bárhol megirigyelnének egy ilyen mászókát. (Forrás: Hamad Airport)

A repülőtér üzemeltetői a gyermekekkel utazókra is gondoltak, hatalmas mászókákkal és csúszdákkal felszerelt, izgalmas és stílusos játszóterek, játszósarkok ékelődtek az üzletek és a repülőtér egyéb funkcionális részei közé.

A tranzitterületen több Qatar Airways pult is található, ahol az átszálló utasok intézhetik az ügyeiket, vagy tájékozódhatnak a légitársaság munkatársainak segítségével. A terminál központi csarnokának felső emeletén kapott helyet a Qatar Airways hatalmas és exkluzív business lounge várója (erről részletesen következő cikkünkben olvashatsz).

Az épület nagy belmagassága, hatalmas terei szellős, komfortos érzetet biztosítanak. Az ívelt tartógerendák, tető és az arab motívumokat tükröző, egyedi építészeti megoldások, az alkalmazott színek és a a belső térhez jól illeszkedő digitális kijelzők különleges hangulatot kölcsönöznek az épületnek. A terminálban jól el lehet igazodni, az épület elrendezése logikus, a tájékoztató feliratok és a járatinformációs táblák lépten nyomon segítik a tájékozódást.

Fotó: AIRportal.hu

Az említett Lamp bear amellett, hogy egy jól megjegyezhető,remek tájékozódási támpontot ad minden utasnak, a reptéren elhelyezett játszóterekkel, szobrokkal és egyéb építészeti megoldásokkal összhangban ember közelibbé varázsolja az utazási, átszállási élményt.

A terminál biztosította rengetegféle étkezési, vásárlási és kikapcsolódási lehetőség mellett akár egy hosszabb, 4-5 órás layover is könnyedén elrepül, a végén olyan érzéssel távozhat az utazó, mintha egy oázison járt volna egy hosszú sivatagi út közben.

Ingyenes stopover Dohában

 

Még év végéig minden Dohában átszálló utas 1 éjszakás ingyenes stopovert vehet igénybe a katari főváros legjobb szállodáiban szállhat meg és gyors látogatást tehet a különleges hangulatú városban. (Fotók: AIRportal.hu)

A Qatar Airways és Katar turisztikai ügynöksége idén év végéig ingyenes stopovert kínál a Hamad repülőtéren átszálló utasoknak, sok ország állampolgárainak, beleértve Magyarországot és a legtöbb EU tagállamot is nem kell fizetni a vízumért. A program lehetőséget ad arra, hogy az utasok teljesen ingyenesen töltsenek el egy napot, illetve egy éjszakát Dohában, prémium szállodában.

 

Az országba történő belépéshez át kell haladni az USA-ba történő beléptetéshez hasonló ellenőrzésen, ahol ujjlenyomatot nem, de fényképet készítenek minden utasról. Ez az ellenőrzés és a sorban állás a reptér honlapja szerint mintegy fél órát tarthat. Forgalmasabb időszakban a sorok azonban hosszabbra nyúlhatnak.

 

Jó tudni, hogy a feladott csomagokat szabályzat szerint 24 órás vagy azon túli tartózkodás esetén adják csak ki, 24 órán belüli tartózkodásnál nem. 24 órát nem meghaladó tartózkodás esetén érdemes a kézipoggyászba csomagolni minden szükséges holmit. A Doha stopoverről részletesen következő cikkünkben olvashatsz.