Igazán egzotikus úti cél a magyarok számára Katar fővárosa, Doha, ahol átszállás esetén lehetőség van eltölteni egy, vagy akár két éjszakát a légitársaság által kínált stopover lehetőségnek köszönhetően. A sivatag és a tenger találkozásánál épült városban már egy nap alatt megismerkedhetünk Doha többféle arcával is, a számos látnivaló közül kiválasztottunk hármat, amit jó szívvel ajánlunk mindenkinek.

Még év végéig minden Dohában átszálló utas 1 éjszakás ingyenes stopovert vehet igénybe a katari főváros legjobb szállodáiban szállhat meg és gyors látogatást tehet a különleges hangulatú városban. (Fotók: AIRportal.hu)

A világ egyik legkisebb területű, de egyik leggazdagabb államának fővárosa Doha. Az Arab-öböl mindössze 11 ezer négyzetkilométeres félszigetén elterülő, forró éghajlatú Katarba direktben (point to point) viszonylag kevés magyar utazik, annak ellenére, hogy egész évben napi két (időszakosan három) közvetlen járat köti össze Doha repülőterét Budapesttel. Ebből az egyik járatot ráadásul szélestörzsű Airbus A330-as géppel repüli az ötcsillagos légitársaság.

A Qatar Airways több mint 150 célállomást a Hamad repülőtéren keresztül összekapcsoló útvonalhálózatát viszont annál több magyar utas veszi igénybe, így bárki könnyen, és nagy költségektől mentesen belekóstolhat Katar fővárosának különleges világába, ha itt száll át.

Egy rövid megálló Dohában ugyanis remek lezárása lehet egy távol-keleti, vagy afrikai utazásnak. A hosszú hazaút két napra történő “elhúzásával” a fárasztó, a szervezetet megterhelő, az átszállási időt is beleszámítva 15-20 órás utazás sokkal elviselhetőbbé, kellemesebbé tehető, valamint a rövid megálló segíthet a jet lag leküzdésében is.

A városban számos látnivaló várja a turistákat, amelyből kiválasztottunk három, egymástól homlokegyenest eltérő programot, amit akár egy, vagy két napba sűrítve is be lehet járni.

Világvárosi felhőkarcolók a sivatag és a tenger találkozásánál

Fotó: AIRportal.hu

Doha a közel-keleti gázállam fővárosa és gazdasági központja is egyben. Leginkább a városközpont jellegzetes, íves elrendezésben épült felhőkarcolóinak látképével szokták ábrázolni, amely mintegy 20-30 percnyi autóútra fekszik a Hamad repülőtértől.

A városközpontban az utóbbi években gombamód szaporodó felhőkarcolókban szállodák, vállalatok irodái, minisztériumok és egyéb szervezetek kaptak helyet.

Működik még itt egy óriási bevásárlóközpont is, mozival, jégpályával, éttermekkel, valamint egy hatalmas kiállító- és konferenciaközpont is.

Óriási bevásárlóközpont a felhőkarcolók tövében, műjégpályával a központi üvegkupola alatt. (Fotó: AIRportal.hu)

Annak ellenére, hogy az ország éghajlata rendkívül forró és száraz, a folyamatos öntözésnek köszönhetően viszonylag sok a zöld felület, fa és számos park is található a belváros környékén.

Az utcákon napközben nem sok gyalogost lehet látni, a forróság miatt az emberek leginkább autókkal közlekednek és igyekeznek a 40-50 fokos meleg helyett a légkondicionált épületekben tölteni a napot. Naplemente után azonban a hőmérő higanyszála lejjebb kúszik 30-35 fok közé, ekkor már a szabadban is kellemesebb.

A panoráma nem csak nappal, hanem éjszaka is lélegzetelállító, főleg valamelyik felhőkarcoló tetejéről.

Museum of Islamic Art

Az Iszlám Művészetek Múzeumát Katar és Doha egyik legfontosabb kulturális látnivalójaként tartják számon, és nem mellesleg az egész közel-keleti régió legjobb múzeuma.

Önmagában az épület és környezete is lenyűgöző, az ultramodern, emellett az arab építészeti motívumokat híven tükröző épületben a kultúra, a történelem és az arab világ iránt érdeklődők akár egy (vagy több) teljes napot is eltölthetnek.

A gyűjteményben három kontinensről, mintegy 1400 évet felölelő időszakból származó használati tárgyakat, fegyvereket, szerszámokat, ékszereket, kerámiákat, berendezési tárgyakat és művészeti kincseket tekinthetnek meg a látogatók.

A múzeum árkádos teraszrészéről kiváló kilátás nyílik az öbölre és Doha központjára, valamint a naplementében a tengerre kifutó halászhajókra, és az egykori gyöngyhalászhajók stílusában készült sétahajókra, csónakokra is.

Souq Waqif – időutazás egy nyüzsgő arab piac szűk sikátoraiba

Doha harmadik arca a Souq Waqif, amely felér egy időutazással, nyüzsgő világa remek esti programként zárhatja a mozgalmas napot. Ez a legjobb hely arra, ha tradicionális termékeket, ajándékokat szeretnénk vásárolni, illetve hogy belekóstoljunk a helyi gasztronómiába, vagy megtapasztaljuk a zenét és kultúrát.

Ruhaneműk, fűszerek, ékszerek, kézzel készült használati- és ajándéktárgyak széles választékát találhatják itt az utazók. A tereken és vékony, labirintusjellegű utcácskákon rengeteg üzlet, számos tradicionális, valamint modern vendéglátóhely is várja a turistákat. Remekül visszaadja a hely hangulatát az alábbi videó:

Dohában a javasolt három programon kívül természetesen számos más időtöltés is várja a látogatókat, például meglátogathatjuk a fényűző luxusnak otthont adó mesterséges félszigetet, a Pearlt, lehet strandolni, tevegelni, vagy akár terepjárókkal csapatni a homokdűnéken.

Mint korábban megírtuk, 2017 augusztusától nyolcvan ország, köztük Magyarország állampolgáraival szemben feloldotta a vízumkötelezettséget Katar, ennek köszönhetően nem szükséges vízumkérelem.

Az országba történő belépéskor a magyaroknak teljesen ingyenesen állítják ki az ország hatóságai a 180 napra érvényes, többszöri belépésre jogosító engedélyt, amely egyébként 90 napos megszakítás nélküli tartózkodásra jogosít fel.

A Qatar Airways 2017 májusa óta minden Dohában átszálló utasa részére ingyenes egy éjszakás tartózkodást biztosít a katari turisztikai hatósággal együttműködésben. A légitársaság minden Dohában átszálló utasa számára nyújtja még idén év végéig a +Qatar nevű szolgáltatást, amely négy- és ötcsillagos szállodákban biztosít ingyenes, egy éjszakás elhelyezést az utasok számára.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük a Qatar Airwaysnek!