Címlap Címkék 2020

Címke: 2020

Kínai és amerikai repülőtereken volt a legnagyobb forgalom tavaly

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) nyilvánosságra hozta a 2020-as összesítést a legtöbb utast kezelő légikikötőkről, a listán hosszú idő után nem Atlanta került az első helyre.

Járatszámra vetítve kevésbé volt biztonságos a légiközlekedés tavaly

Bár 2020-ban kevesebb halálos baleset történt, mint 2019-ben, a járvány miatt jelentősen csökkent a repülőutak száma, így a sztenderdként használt, járatszámra vetített mutató romlott.

Közel 50 éves mélypontra süllyedt a Boeing teljesítménye

Csaknem hatvan százalékkal csökkent a Boeing által legyártott és üzemeltetésre átadott gépek száma az elmúlt évben, rendelésállománya pedig több mint ezer példánnyal csökkent.

Szingapúrban és Sanghajban drónokkal köszöntötték 2020-at

Sanghajban kétezer, Szingapúrban ötszáz drónból álló raj festett látványos fényjátékot az égre 2020 köszöntésére.

Az Aeroflot lett a legpontosabb légitársaság – vagy a Garuda Indonesia?

Két adatbányász cég eltérő légitársaságokat nevezett meg 2019 legpontosabb cégeként: az OAG a Garuda Indonesiát, míg a Cirium az Aeroflotot hozta ki nyertesnek.

A Qantast választotta a legbiztonságosabb légitársaságnak az Airline Ratings

Több faktor alapján a Qantast választotta 2020 legbiztonságosabb légitársaságának az Airline Ratings, a fapadosoknál a Wizz Air is befért a top 10-be.

Legyél te a repülőgép-karbantartás karmestere!

A szakmai tudásod már megvan. Készen állsz arra, hogy a következő szintre lépj? Az Aeroplex most olyan tapasztalt, EASA Part-66 B1/B2 repülőgép-szerelőket és -műszerészeket keres Check Supervisor vezetőképző programjába, akik készek nagyobb felelősséget vállalni, és a karbantartási projektek irányítói szerepébe lépni. A jelentkezés augusztus 15-ig nyitva áll.
Hirdetés