Címlap Címkék AviAlliance

Címke: AviAlliance

Három brit repteret vesz a budapesti légikikötő volt tulajdonosa

Az AviAlliance felvásárolja az Aberdeen, Glasgow és Southampton repülőtereit irányító AGS Airports nevű céget.

Többséget szerzett az athéni reptérben az AviAlliance

A Budapest Airportot is irányító, németországi székhelyű vállalat tíz százalékkal 50 százalék fölé növelte tulajdonrészét a görög főváros légikikötőjét üzemeltető cégben.

Tényleg francia részvétellel vásárolja meg az állam a Budapest Airportot

Az Európai Unió hivatalos lapjában megjelent közlés szerint a francia Vinci Airports vállalattal közösen veszi meg a magyar állam a Budapest Airportot, a repteret eddig irányító, kanadai tulajdonú AviAlliance pedig egy másik hirdetmény szerint az athéni reptér teljes irányítását szerzi meg.

Ajánlatot tett a Budapest Airport visszavásárlására a kormány

Magyarország a Budapest Airport részvényeinek 51 százalékát vásárolná meg egy állami befektetési cégén keresztül, a fennmaradó 49 százalékot pedig egy másik repülőtér-üzemeltető vállalat venné meg a Bloomberg forrásai szerint.

Tőzsdére viszi az athéni repülőtérben meglévő részesedését a görög kormány

A görög kormány jövőre tőzsdére vinne az athéni nemzetközi repülőtér üzemeltetőjében meglévő 55 százalékos tulajdonrészéből 30 százalékot.

Megkezdődhet a Budapest Airport átvilágítása

Elkezdődtek a Budapest Airport eladásáról szóló formális tárgyalások, a magyar kormány vezette konzorcium és a jelenlegi tulajdonos megállapodtak a folyamat feltételeiről.

Ismét ajánlatot adott a Budapest Airportra a magyar kormány

Újra megpróbálja megszerezni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének többségi tulajdonrészét a magyar kormány, ismét ajánlatot adott a Budapest Airportra.

Megkapta a magyar kormány ajánlatát a Budapest Airport fő tulajdonosa

Az AviAlliance közölte, hogy valóban ajánlatot kapott, de hozzátette, hogy nincs szándékában eladni a Budapest Airportot.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Technical Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

HR Digitalizációs szakértő

HungaroControl Zrt.

Sales & Key Account Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Sheet metal technician

Skyways Technics

Elektromos üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fleet Transition Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Bevételezés támogató munkatárs

Aeroplex of Central Europe Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

Talent Acquisition szakértő

HungaroControl Zrt.

Junior radarüzemeltető

HungaroControl Zrt.
Hirdetés
Translate »