Címlap Címkék Repülőtér-fejlesztés

Címke: repülőtér-fejlesztés

Lebontották a Pier B-t Ferihegyen építő darukat

Az épület tetőszerkezete január végére teljes mértékben elkészül, így a daruk helyett már a belső munkákra került át a hangsúly.
video

Mint a gomba, úgy nőtt ki a földből az új isztambuli repülőtér

Mint a gomba, úgy nőtt ki a földből az új isztambuli repülőtér. Nyitás: 2018. október 29-én!

Egymilliárd dollárból fejlesztik a keflaviki repülőteret

Egymilliárd dollárból fejlesztik a keflaviki repülőteret, hogy megduplázzák kapacitásait. Annyi ugyanis az utas a régi katonai repülőtéren, hogy nem győzik infrastruktúrával.

Több rekordot is megdöntött 2017-ben a Budapest Airport

A 13,1 milliós utasforgalom mellett a kiszolgált légi teheráru mennyisége is rekordot döntött: több, mint 127 000 tonna érkezett vagy indult légi úton.

Húszezerre esett vissza a sármelléki repülőtér éves utasforgalma 2017-ben

Londoni menetrend szerinti járatra, újabb német összeköttetésekre hajt a sármelléki repülőtér, de tárgyalnak norvég és izraeli járatokról is, az utasforgalom egyelőre csökkenést mutat.

Mostantól már meg lehet szállni a budapesti reptéren (legálisan is)

A frissen elkészült ibis Styles Budapest Airport Hotel csupán 18 hónappal az alapkőletétel után, 2018. január 3-tól már fogadja is a vendégeket.
video

Ilyen lesz az új isztambuli MEGA-GIGA reptér!

A 2018 október végén megnyíló 76,5 millió négyzetméteren elterülő légikikötő az első fázisban 19 millió, ha pedig teljesen elkészül, 2023-ban már 200 millió utas kiszolgálására lesz képes évente.

Uniós jóváhagyás a debreceni reptér 1,2 milliárd forintos állami támogatására

A milliárdos fejlesztési projekt javítja a régió összeköttetését anélkül, hogy jogtalanul torzítaná az egységes piacot, így összhangban van az uniós állami támogatási szabályokkal.

Javította a vezeték nélküli internet elérhetőségét a Budapest Airport

A Budapest Airport a korábbinál is jobb lefedettséget és jelerősséget ígér az új rendszerrel, amely a korábbi kapacitás többszörösét nyújtja a wifis eszközöket használó utasoknak.

Óriásrepteret épít Lengyelország

A lengyel kormány november elején fogadta el a Varsó és Lodz között félúton elterülő, Európa egyik legnagyobb nemzetközi repülőterét és vasúti átrakó pályaudvarát magában foglaló közlekedési csomópont megépítéséről szóló projektet.

Bokréta ünnepség a repülőtéren: már a tetőszintnél tart az új utasmóló

Alig nyolc hónappal az építési munkák megkezdése után máris elérte a legfelső szintet az új, 2B oldali utasmóló (Pier B) fejlesztése.

Megnyílt a DHL Express új ferihegyi központja

A létesítmény teljes területe 13 000 négyzetméter, amely egy irodaépületből, egy 6000 négyzetméteres raktárból és egy 4 500 négyzetméteres munkaterületből áll.

Miniszteri elismerésben részesült a Budapest Airport vezérigazgatója

Magas elismerésben részesítette a budapesti repülőtér fejlesztéseit és a munkahelyteremtést a köztársaság napja alkalmából a nemzetgazdasági miniszter.

Hét kilométeren futna a föld alatt a reptéri vasút

Újabb részletek derültek ki egy vasúti konferencián az új repülőtéri vasútról és ha hitelesek-véglegesek a közzétett látványtervek a Budapest Airport néhány hosszabb távú fejlesztéseiről is lehull a lepel, bővülhet például a kettes forgalmi előtér.

Jövő év október végén indul a forgalom az új isztambuli megareptéren

A tervek szerint jövőre, október 29-én átadják Isztambul európai oldalán a világ leendő legforgalmasabb repülőterének első ütemét.

Pályafelújítás Ferihegyen, némi intermezzóval

Szombattól hétfőig fel kellett függeszteni a kettes (13L/31R) futópálya eredetileg két hetesre tervezett karbantartását és a másik futópályát kellett lezárni, mert két felszálló Boeing 737-800-as is defektet kapott az egyes pályán.

Megújult a Lufthansa Technik Budapest hangárépülete

A Budapest Airport közel 400 millió forint értékben végzett teljes körű energetikai korszerűsítést a Lufthansa Technik Budapest által bérelt hangáron és az ahhoz kapcsolódó műhely épületén.

A TNT és DHL bázisok átadása után jövőre végre elindul Cargo City építése

A 2. Terminál közelében jövőre elkezdődik a már évek óta halogatott Cargo City nevű logisztikai központ építése, mely a jelenlegi forgalom több, mint kétszeresét, akár évi 250ezer tonna légiárut kezelhet.

Aláírták a szerződést a marosvásárhelyi repülőtér futópályájának felújítására

A Maros megyei önkormányzat elnöke aláírta kedden a szerződést a kivitelező konzorciummal a marosvásárhelyi nemzetközi repülőtér futópályájának felújítására.

Hónapokon belül előrelépés történhet a reptéri vasút ügyében

A következő hónapokban több érdemi döntés születhet a ferihegyi vasút fejlesztése kapcsán, amelynek keretében a 2-es repülőtéri terminálon vasútállomás épül.

Kiköltöztetné Schipholról a fapadosokat a KLM-vezér

Az amszterdamtól háromnegyed órás útra lévő Lelystad reptér megnyitásakor át kellene oda költöztetni a fapadosokat a KLM-vezér szerint, és Schipolon inkább az átszállóforgalomra kell összpontosítani.

Kiemelt beruházás lett a kecskeméti repülőtér fejlesztése

Öt és fél milliárd forintot szán a kormány a kecskeméti bázisrepülőtér kettős, azaz polgári és katonai hasznosítású reptérré fejlesztéséhez. A kiemelt beruházás keretében utasforgalmi és cargo terminált is építenének.

Jövő évtől épülhet a fapados móló Frankfurtban

Benyújtotta az engedélykérelmeket a Frankfurti Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a G mólónak nevezett épületre, amelyben 2020-tól a fapadosokat szolgálnák ki.

Ezek egy reptéri terminál kialakításának trükkjei

Több jellegzetes tervezési elv mellett aprónak tűnő, ám nagy hatású trükkökkel biztosítják a repterek az utasok tájékozódását – de azt is, hogy minél több pénzt költsenek odabent.

Őszre tető alá kerül a B-móló Ferihegyen

A kivitelező KÉSZ szakemberei már az indulási szint betonfödémjét öntik ki, a közvetlen beszállító folyosókat tartó lépcsőházak már lényegében elkészültek.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép-szerelő (Line Maintenance)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Execution Planning Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

ICAO ELP angol nyelvvizsga

CTK – Central Exam

Üzemanyagtelep rendszergazda

Budapest Airport Zrt.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Project Engineer

Budapest Airport Zrt.

Flight Operations Officer

Jet Stream Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-V, ME-EN-VI)

Budapest Airport Zrt.

Aircraft Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Műszaki ellenőr-IT

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »