A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség vezetője szerint azonnali megoldás kell az ázsia-óceániai térségben lévő repülőterek túlzsúfoltságának megoldására, mert ez a kulcs az iparág jövőjéhez.

Alexandre de Juniac a szingapúri légi szalonon arra hívta fel hallgatósága figyelmét, hogy nagyon szép és jó, hogy a légitársaságok több ezer gépet rendeltek, de, ha a repülőtereken nem lépnek belátható időn belül, akkor ezeknek a gépeknek nem lesz hol le- és felszállnia. Ezért bővíteni kell az infrastruktúrát, ez most a légiközlekedési iparág jövőjének a kulcsa – hangsúlyozta az Air France-KLM korábbi vezetője.

Felhívta a figyelmet arra, hogy bár történtek lépések a repülőterek bővítésének irányába, de a folyamat túl lassú és túl bonyolult, nem tudnak olyan mértékben kapacitást bővíteni, mint amilyen mértékben az utasforgalom bővül. Példaként említette Jakartát, Bangkokot és Manilát is, ugyanakkor pozitív példaként hozta fel a Szöul-Incheon repteret, ahol most épült új futópálya és a terminál kapacitásait is bővítették.

Fotó: Hongqiao International Airport

Megemlítette a szingapúri repülőtér fejlesztését is, mint mondta, figyelni kell arra, hogy az ötödik terminál kapacitásait úgy alakítsák ki, hogy az megfeleljen a növekvő igényeknek, és az üzemelésnél arra kell figyelni, hogy ne generáljanak olyan plusz költségeket, amelyek a légitársaságokon csapódik majd le. Ez az érdeke a gazdaságnak is, mert csak így lehet a térség gazdasági motorja – vélekedett.

Emellett kihangsúlyozta, hogy Ázsia-Óceánia a világ utasforgalmi bővülésének motorja, 2036-ra 7,8 milliárd utazóval számolnak, amelyből 3,5 milliárd ebből a régióból, vagy ezen régión belül utazhat. Csak Kína 1,5 milliárd utassal járul majd ehhez hozzá, és 2022-re a kommunista ország átveszi a világ legnagyobb légiközlekedési piaca címet az Egyesült Államoktól.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.