Csökkentette a légitársaságok nyereség-kilátásait a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), mivel a fuvarozók költségei nagyobb ütemben nőttek, mint a bevételeik.

Brian Pierce, a szervezet vezető közgazdásza Szöulban sajtótájékoztatón azt mondta, két ok miatt kényszerültek a korábbi 35,5 milliárd dolláros összesített eredményprognózis csökkentésére.

Egyrészt a kerozin- és bérköltség drágulása miatt a cégek üzemelési költsége nagyobb mértékben nőtt, mint a bevétel, másrészt pedig a globális GDP-bővülés lassulása visszafogta a keresletet.

A legújabb becslés szerint a légitársaságok összesen 28 milliárd dollár adózott eredménnyel zárhatják a 2019-es évet, amely egy utasra vetítve 6 dolláros nyereséget jelent az alap jegyár figyelembe vételével. Brian Pierce szerint ezért is kiemelkedően fontos a cégeknek a kiegészítő árbevétel növelése, ezzel ugyanis valamennyire ellensúlyozni tudják az emelkedő költségeket, és nagyobb ráhatásuk van a tarifa alakulására.

Hirdetés

Brian Pierce kiemelte az áruszállítási üzletágat, amelynek működését az emelkedő költségek és a romló jövedelmezőség mellett a kereskedelmi háborúk is hátráltatják.

Példaként említette a globális áruforgalom 40 százalékát bonyolító Ázsia-Óceániát, ahol az idei év eddigi eddigi részében 10 százalékos visszaesés mutatkozott a kezelt áru mennyiségét tekintve. Hozzátette: az optimista becslés szerint is legfeljebb kicsivel 0 százalék fölött lehet az éves bővülés üteme az előzőhöz viszonyítva.

Megjegyezte: a határon átnyúló kereskedelem és a globális GDP-bővülés ütemének lassulása nemcsak az áruszállításra, de az utasforgalomra is negatív hatással van, utóbbi esetben leginkább a prémium ügyfelek számának visszaesésétől tartanak, mert főként a termelő cégek képviselői utaznak prémium turista vagy üzleti osztályon.

Hirdetés