Csökkenti az Airbus az A330-as gyártási rátáját, mivel az elmúlt időszakban több vevő is elpártolt az egyébként sem túl nagy sikerrel értékesített neo változatoktól.
A Reuters hírügynökség szerint erről Tom Enders a negyedéves üzleti jelentés után beszélt. Elmondása szerint az Airbus 17 százalékkal kevesebb gépet tud csak átadni 2019-ben a gyártó legsikeresebb szélestörzsű gépéből, mert több vevője is elpártolt a típustól és a Boeingnél kötöttek ki.
A visszaesés nagyon nem jött jókor az Airbusnak, mivel az A330-as mellett az A320-as átadások is akadoznak a Pratt & Whitney áttételes hajtóművének folyamatos hibái miatt. Ez a két típus az, amelyen az Airbus profitot képes realizálni, tehát az ezekből befolyó pénzeket tudja kutatás-fejlesztésre, a jövőbeni frissítések kifejlesztésére fordítani.
A jelenlegi becslések szerint az Airbus 2019-ben nagyjából 50 darab A330-ast ad át a megrendelőinek, míg tavaly 67-et adtak át, és idénre is még 60 A330-as átadását tervezik.
Ennek hátterében azonban az elpártolt vevők mellett az is szerepet játszik, hogy a felfrissített, idén nyáron a TAP-nál elsőként forgalomba álló A330neo eladásai koránt sem úgy alakulnak, mint ahogyan azt az Airbus tervezte.
Mindez persze nem érte váratlanul a toulouse-i vezetőket, számítottak a visszaesésre, de remélik, hogy ennek ellentételezésére az A350 program némileg felpörög majd.
Legutóbb az American Airlines és a Hawaiian döntött úgy, hogy eláll az A330-asok vételétől és egyből meg is állapodtak a Boeingggel Dreamlinerek vásárlásáról. Az Airbusnak jelenleg 326 A330-as gyártására van aláírt megrendelése, ebből 212 az új, neo verzióra szól.