Mindössze tíz százalékos csökkenésre számít Dubaj a tavaszi pályafelújítás alatt az utasforgalom tekintetében. Az egypályás üzem másfél hónapos időszaka alatt a forgalmat átszervezték és a második számú dubaji repülőtér is besegít.

Dubaj második számú repülőtere (Dubai World Central – DWC) akár 7-szeres utasforgalom-növekedésre is számíthat a tavasz második felében, abban a másfél hónapban, amikor a Dubaji Nemzetközi Repülőtér (DXB) déli futópályáját felújítják.

Dubai World Central egyik várócsarnoka (Fotó: Dubai Airports)

A pályazár jelentősen csökkenti majd az első számú repülőtér kapacitását, ám a megelőző intézkedések miatt nem felével, hanem csak közel harmadával kevesebb utas lesz kénytelen alternatívát találni utazásához.

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a légitársaságok nagyobb kapacitású gépeket állítottak be a dubaji útvonalaikra, a repülőtér pedig úgy szervezte át menetrendjét, hogy kihasználják az üzemelő északi futópálya kapacitásának 96%-át.

A lezárás miatt érintett járatoknak jó alternatívát jelenthet Dubai World Central (DWC) repülőtér, amely tudja fogadni az utasszállító, az üzleti és az áruszállító repülőgépeket is. A repülőtér bővítését ugyan korábban elhalasztották, ám az üzemeltető Dubai Airports vezérigazgatója, Paul Griffiths szerint a frissen átadott létesítményeknek köszönhetően így is évi, akár 26,5 millió utast képesek kiszolgálni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az előrelátó intézkedéseknek és DWC rendelkezésre álló kapacitásának köszönhetően Dubaj összességében csak 10%-os forgalomcsökkenést vár a futópályazár időszakában.

A második számú repülőtér az előzetes adatok alapján átlagosan napi 158 járatot fogad majd a 45 napos felújítás ideje alatt. Ezt a forgalmat 2 charter és 16 menetrend szerinti légitársaság fogja lebonyolítani.

Az utasokat segítendő, a Dubaji Közlekedési Hatóság folyamatos buszos összeköttetést biztosít számukra a város fontosabb pontjaihoz. Aki pedig az egyéni utazást preferálja, választhatja a külön erre az alkalomra kirendelt taxikat is.

Az átszálló utasoknak – akiknek járata egyik repülőtérre érkezik, de a másikról indul tovább – a repülőtereket üzemeltető vállalat 30 percenként induló transzferbuszokat biztosít.