Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) jelentése szerint 2014-hez képest növekedett a légiközlekedés károsanyag-kibocsátása, az új technológiák csak a forgalomnövekedés okozta többletet részbeni ellensúlyozására képesek.

Az unió légügyi szerve az Eurocontrollal és az Európai Környezetvédelmi Ügynökséggel közösen készített tanulmányában azt írta, a légiközlekedés 2014-óta 10 százalékkal több szén-dioxidot, 12 százalékkal több nitrogén-oxidot és 14 százalékkal több zajt bocsát ki, miközben a repülőgépek fogyasztása 2014-óta 8 százalékot csökkent. Pont ennyivel növekedett viszont az utasforgalom ugyanebben az időszakban.

A forgalom növekedésére vonatkozó előrejelzéseket figyelembe véve az EASA szerint a jelenlegi környezetvédelmi akciótervek hatástalanok lesznek és nem képesek visszafogni a 2040-ig várható 42 százalékos forgalomnövekedés káros környezeti hatásait.

 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ebben az időszakban a környezetvédelmi ügynökség szerint a szén-dioxid-kibocsátás 21, a nitrogén-oxidoké pedig 16 százalékkal emelkedik majd, miközben az évi 50 ezernél több gépmozgást kelező repülőterek száma a 2017-es 82-ről 110-re emelkedik 2040-re, így a reptéri zaj egyre több embert fog érinteni. Javulás várható viszont a fogyasztásban, az egy utaskilométerre vetített kerozinfelhasználás 12 százalékkal mérséklődhet.

Patrick Ky, az EASA vezetője összefoglalójában az azonnali közös cselekvésre hívta fel a figyelmet, és azzal egészítette ki mondandóját, hogy hatékony megoldást kell találni, ha be akarják tartani a Párizsi Egyezményben vállaltakat, és ebben a légiközlekedési iparágnak is ki kell vennie a részét ebben, de helyi szinten is megoldásokat kell találni a légszennyezettségre és a zajterhelésre.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség korábbi tervei szerint 2050-re a 2004-es károsanyag-kibocsátási szint felére vinnék le a káros anyagok emisszióját és ebben az új technológiákra, illetve a bioüzemanyagok használatára támaszkodnak.