Az Airbus Helicopters vezetője szerint a vállalat elérkezett ahhoz a pillanathoz, amikor elég tapasztalata gyűlt össze egy teljesen új fajta légijármű megépítéséhez és piacra dobásához, de hatósági tanúsításnál még akadhatnak nehézségek.

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója szerint a cég által épített CityAirbus technológiademonstrátor már komoly előrelépés a városi légijárművek (UAM) fejlesztésében, és sikerült vele kikövezni az utat a hozzá hasonló, teljesen új felépítésű repülőeszközök hatósági tanúsításához is – írta meg a Flightglobal.

A négy plusz egy üléses géppel tavaly tesztrepülések sorát hajtották végre, 2019-ig pedig az együléses, Vahana elnevezésű demonstrátorral is kiterjedt teszteket folytattak, ennek köszönhetően már rengeteg adat és tapasztalat áll rendelkezésre a járművek repülési jellemzőit illetően

Bruno Even szerint eljött az ideje egy kereskedelmi forgalomba szánt városi légiközlekedési eszköz tervezésének és tanúsításának, utóbbi jelenti a fő kihívást ebben a szegmensben.

Az engedélyeztetésnél nem kis fejtörést okozhat a hatóságoknak, hogy ezek az elektromos hajtású, jellemzően 1-6 személy szállítására tervezett járművek nagyon sokfélék, nincsenek meg azok a sémák és kötöttségek, amik a hagyományos repülőgépeknél vagy helikoptereknél.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A CityAirbus technológiademonstrátor az alapja az európai repülőgépgyártó fejlesztéseinek (Forrás: Airbus)

További adatgyűjtés végett a gyártó szakemberei idén még tovább tesztelik a CityAirbust, bár az előzetes várakozásokat már 2020-ban felülmúlták az eredmények. Emellett már fejlesztik, és hamarosan a Flightlab segítségével tesztelnek is egy új, kifejezetten UAM járművekbe szánt vezérlőrendszert, ami “intuitívabbá és egyszerűbbé teszi majd a repülést”.

A következő kulcsprobléma a zajkibocsátás minimalizálása, a fejlesztés során erre végig hangsúlyt kell fektetni.

Az Airbus szerint ez az egyik kulcsa, hogy ne csak a hatóságok, hanem az emberek is széles körben elfogadják ezeket az új típusú közlekedési eszközöket, és megtanuljanak velük élni a városi környezetben.

A zajterhelésre vonatkozóan külön szabályokra lesz szükség még akkor is, ha az elektromos hajtás egészen biztosan csendesebb, mint bármilyen hagyományos erőforrás. A sztenderdek kidolgozásához szintén a Flightlab projektben kívánnak segítséget nyújtani, a speciálisan átalakított H130 típusú helikopterrel tavaly részletesen felmérték, hogyan befolyásolják az épületek a földön tartózkodók által észlelhető zajokat.