Elkészült a Boeing az Ausztrália fegyveres erőinek szánt, helyi vállalatokkal együttműködésben gyártott Loyal Wingman harci drón első példányával, hamarosan kezdődhet a tesztprogram is.

Az elkészült első példány (Forrás: Boeing)

Az autonóm, valamint ember vezette harci gépekkel együttes üzemelésre is alkalmas, mesterséges intelligenciával felvértezett drón (Unmanned Air Vechile – UAV) az első harcigép az elmúlt ötven évben, amit Ausztráliában terveztek és gyártanak – olvasható a Boeing lapunkhoz is eljuttatott közleményében. A kutatás-fejlesztéstől a gyártásig összesen harmincöt helyi vállalatot vont be a programba a cég és az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF).

Igyekeztek mindenhez az elérhető legmodernebb technológiákat alkalmazni, például nagy arányban kompozitból készült a gép. A típus jelenti a gyártó globális piacra fejlesztett Airpower Teaming System (ATS) elnevezésű rendszerhez is az alapot, ez a gép-ember, illetve a gép-gép együttműködést hivatott javítani harctéri körülmények között. 

A RAAF reményei szerint a Loyal Wingman széleskörű alkalmazásával kisebb kockázatnak teszik ki a jövőben a vadászgépek személyzetét.

Az már a korábbi kísérletek tapasztalatai alapján egyértelmű, hogy az automatizálással egyetlen, ember vezette harci gép pilótafülkéjéből akár több másik is vezérelhető, és azok érdemben hozzá tudnak járulni a küldetések sikeréhez, ezen alapszik az ausztrálok elképzelése is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A RAAF azonban mindezt megfejelte a multifunkciós, könnyen cserélhető, a gép teljes orr részét elfoglaló szenzorokkal. Alkalmazásukkal visszafogott költségvetésből, reális méretű flotta mellett kielégíthetők a kontinens katonai igényei.

A pilóták jövőbeli hű társának szánt típus első példányát a következő időszakban földi teszteknek vetik alá, ezután jöhetnek a gurulópróbák, és ha nem adódnak nagyobb problémák, akkor még az idei évben sor kerülhet a szűzrepülésre is.

Videó a Boeing Loyal Wingmanről: