Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség utasítást adott ki az Airbus A350-1000-esek Rolls-Royce Trent XWB-97 típusú hajtóműveinek rendkívüli ellenőrzésére a Cathay Pacific egyik repülőgépével történt eseményt követően.

Egyelőre még nem sikerült megállapítani annak a hajtómű-meghibásodásnak a kiváltó okát, amely miatt a Cathay Pacific Hongkongból Zürichbe tartó járatának néhány perccel a felszállás után vissza kellett fordulnia szeptember 2-án.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) legfrissebb közléséből az derült ki, hogy a hongkongi légitársaság Airbus A350-1000 típusú repülőgépének Rolls-Royce Trent XWB-97 hajtóművében egy flexibilis tüzelőanyag-gyűjtőcső sérülése rövid időre tüzet okozott, a hőterhelés miatt pedig a tolóerő-visszafordító egyes alkatrészei is sérültek. A személyzet szerencsére azonnal észlelte a tüzet, amelyet eloltottak és a hajtóművet leállították.

A légitársaság – mint megírtuk – az eset kapcsán az összes A350-es repülőgépe hajtóművét ellenőrizte, és több példányon találtak sérült alkatrészeket.

Az EASA elővigyázatosságból elrendelte az érintett üzemanyag-csövek egyszeri ellenőrzését, a hajtóműveket gyártó Rolls-Royce által szeptember 5-én kiadott vizsgálati utasítás szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

Az európai hatóság sürgősségi légialkamassági direktívája mind a 86 darab, világszerte forgalomban lévő Airbus A350-1000-es Trent XWB-97 hajtóműveire vonatkozik, 34 konkrét gyártási számmal megjelölt példány kivételével.

A dokumentum három kategóriába sorolta az érintett hajtóműveket. A már legalább 18 500 órát vagy 2300 repülési ciklust teljesített példányokat három napon belül ellenőrizni kell, a fiatalabbak esetén az utasítás 7 vagy 30 napon belül írja elő a vizsgálat elvégzését. Ha ezek során sérült csövet találnak, azt cserélni kell, és jelenteni a hajtómű-gyártó felé.

Az EASA direktívája hozzáteszi, hogy mindez átmeneti megoldás, a hatóság a vizsgálat eredményeitől függően további intézkedéseket rendelhet el.

(Fotó: AIRportal.hu)