Meglepő módon most, a koronavírus-járvány idején több ajánlat is érkezett az Air Italy egyes vagyonelemeire, a felszámolók rövidesen megkezdik a dokumentumok vizsgálatát.

A nem kötelező érvényű ajánlatok beérkezésének határideje március 25. volt, a pályázóknak mindössze hat nap állt rendelkezésükre az ajánlataik beadására.

A felszámolóbiztosok ugyanis március 19-én írták ki a tendert az Air Italy egyes vagyonelemeire, és ezeket két csoportba osztották. A Flightglobal cikke szerint az “Aviation” csomagban olyan vagyonelemek voltak, mint a cég légijármű üzembentartói (AOC) engedélye, leszállítási jogok és résidők, repülőgép azonban egy sem.

A másik csomagban a karbantartással foglalkozó üzletág egyes elemei voltak. Repülőgép azért nincs eladósorban, mert az Air Italy nem rendelkezett egyetlen saját példánnyal sem: a Qatar Airwaystől és lízingcégtől béreltek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Adatbázisok szerint egyébként az Air Italy egykori flottája most le van tárolva a koronavírus-járvány miatt.

A felszámoló rövid közleményében nem nevezte meg a pályázókat, és azt sem árulta el, hogy mely elemekre érkezett ajánlat. Csupán annyit közölt, hogy van néhány érdeklődő, a beadott dokumentumok vizsgálatát pedig a napokban kezdik meg.

A Meridiana légitársaság alapjain 2018 márciusában a Qatar Airways jelentős szerepvállalásával felhúzott Air Italy február 25-én állította le üzemelését. Napokkal a leállás előtt már voltak pletykák arról, hogy a cég nagyon rossz anyagi körülmények között működik.

A bejelentés után Akbar al-Baker, a kissebbségi, 49 százalékos részesedést birtokló katari légitársaság vezérigazgatója meg is feddte az Air Italy többségi tulajdonosait, mondván, a Qatar Airways hitt a projektben, és tovább is finanszírozta volna a működés költségeit.